Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.16.a/1)
1985-02-23
* ; > i Kedves Küldöttek! Mint ahogy azt hozzászólásom elején már elmondtam, kerületi ifjukommunisták résztvettek a kongresszust megelőző vitákban, de részt kivánnak venni a határozatok fiatalok közötti képviseletében, megértetésében és a feladatokra mozgósítva, azoknak a megvalósításában is. 1 Köszönöm figyelmüket és elrfeést, hogy túlléptem az időt. Elnök megköszöni a hozzászólást. Tarján Béláné elvtársnő következik, Budapesti Művelődési Központi főigazgatója, a kerületi Pártbizottság és Pártvégrehajtó Bizottság tagja. Tarján Béláné elvtársnő Kedves Elvtársak! Tisztelt Pártértekezlet! A Pártbizottság beszámolójában tömören, kritikusan és szerényen szol a kerületi közművelődési tevékenységről. Hozzászólásomban én e tevékenységiről szeretnék beszélni. Nemcsak azért, mert jelmondatunkat a magam részéről lelkesen elfogadom és támogatom, hanem azért is, mert úgy gondolom, hogy a mögöttünk álló öt év a kerület kulturális életében rendkívül jelentős, kiemelkedő eredményeket hozott. Bizonyította ezt a lo éves közművelődési párthatározat végrehajtásának elemzése is. Dollenstein elvtárs a kerületfejlesztés szép eredményeiről adott számot, én ezek közül a közmüvelodesi intézményhálózat fejlesztését szeretném kiemelni. Többen beszéltek ma már itt a közösségi házakról, hiszen ezek a közösségi házak öt év alatt rendkivül széles társadalmi összefogással úgy kezdték meg működésűket, hogy szinte évente jutott egy, először a lágymányosi, aztán az őrmezei, az albertfalvai, a kelenvölgyi, a gazdagréti közösségi házak mellett megnyílt a Kamaraerdei Ifjúsági Park, az Olimpia Mozi, ezalatt az időszak alatt fejeződött be a Kelenföldi Városközpont és igy a Budapesti Művelődési Központot is körülölelő gyönyörű, hatalmas sport- és pihenőpark. A közösségi házak optimális területi , elhelyezkedésével gyakorlatilag megszűntek a fehér foltok a kerület kulturális térképén, ügy gondolom, nem sok fővárosi kerület mondhatja el ezt magáról, különösen nem abban az időszakban, amelyet a hátunk mögött tudhatunk. /|'i ) A---------------------------------------------------------------------------------------- 1 I- 104 -