Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.16.a/1)

1980-02-23

I i Mi majd kérdezünk, ahogy szoktunk, és kérjük, hogy a nyakkendőkkel válaszoljanak. De őszintén, ahogy máskor is! Jó? Hol azt mondják, hogy jók, hol azt, hogy rosszak vagyunk. Tényleg, hát milyen gyerekek vagyunk? Ki ért egyet azzal, hogy jók vagyunk? - Ki van ellene? - Tartózkodott-e vala­ki? - Köszönjük. Válaszukból az tűnik ki, hogy nem vagyunk égetnivaló rosz­­szak, ezért azon sem kell csodálkozni ha néha-néha csin­talanok vagyunk. Ugye akkor is szeretnek bennünket? Ezt a szeretetet abból is érezzük, hogy az utóbbi évek­ben egyre több felnőtt lett a barátunk. Sok párttaggal, KISZ-es fiatallal és szocialista brigádtaggal kötöttünk tartós barátságot. Miért nagyszerű dolog ez? Nemcsak azért, mert sokat se­gítenek nekünk, sportudvart és jégpályát épitenek, el­visznek a gyárakba, eljönnek hozzánk beszélgetni és együtt vagyunk otthon, a játszótereken, a pályákon is. A legtöbb, amit kaphatunk tőlük, a sok közös élmény, meg az, hogy komoly dolgokat is tanulhatunk tőlük. Csak azt szeretnénk tudni, hogy a felnőttek miért nem mókáznak, játszanak többet velünk. Mindig azt halljuk tőlük, hogy milyen jó nekünk gyerekeknek. Kérjük, mondják el otthon minden felnőttnek, többször vár­juk őket kirándulni, focizni, énekelni és játszani. Szüléinknek is tessék elárulni, hogy mi legalább annyira szeretnénk büszkélkedni velük, ahogy ők beszélnek rólunk. Jó volna ha minél több szülő jönne velünk, ha még több felnőttet közelebbről is megismernénk. Szivesen beszél­getnénk velük életükről, munkájukról, élményeikről. Ez nemcsak kíváncsiság. Mi már elég nagyob vagyunk ahhoz, hogy megértsük a felnőttek örömeit és gondjait is. M9 ! • --------------------- |- 48 -

Next

/
Thumbnails
Contents