Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.16.a/1)
1966-10-22--23
fi nevelje ezeket a nevelőket és a legjobb módszer ebben a munkában a személyes példamutatás, de nem azt mondom, hogy ezzel már mindent el is értünk. Ezen túlmenően komoly nevelőhatást gyakorolnak a rendszeres nevelési értekezletek, bemutató tanítások, azok értékelése és nem utolsó sorban az ideológiai foglalkozások* Ugyancsak komoly feladatot jelent az iskolai pártszervezetek számára a beiskolázás. Elgondolkoztató az a kép, melyet kaptunk, amikor az óv elején tájékozódó felmérést végeztünk a hetedik és nyolcadik osztályos tanulók között. A mi iskolánkban pl. a 2o7 nyolcadikos tanuló közül mindössze 4o készül a szakmunkás iskolába. Ebből 24- fizikai dolgozó gyermeke. Szakközép iskolába készül 28, ebből lo fizikai dolgozó gyermeke. Technikumba készül 54-, ebből 9 fizikai, gimnáziumba készül 75, ebből 9 fizikai. Gép-gyorsiró iskolába készül 9» ebből fizikai és közvetlenül a termelő munkában kiván elhelyezkedni 1 tanuló. Hogy ez a kép megváltozzék, összhangba kerüljön a társadalmi igénnyel, igen komolyan kell foglalkoznunk a tanulókkal, a szülőkkel és nem utolsó sorban a nevelőkkel. E feladat megoldásában gyakran gátló tényezőként jelentkezik bizonyos kérdések helytelen értelmezése. Ilyen pl. a "hátrányos helyzetben lévő tanuló" vagy a "fizikai dolgozók gyermeke" és igy tovább. Minden tanulóval egyénileg kell foglalkoznunk. Nincsenek egyedüli üdvözítő módszereink, de vannak olyan gyermekeink, akikkel helyzetük, körülményeik következtében többet kell törődni. A beszámoló is foglalkozik a fizikai dolgozók gyermekeinek továbbtanulási problémájával. A küldött értekezletnek beszámolhatok arról, hogy iskolánkban már eddig is tettünk ezirányban lépéseket, amelyek hoztak is eredményt. Ezt a jövőben még céltudatosabbá kell tennünk, és meg kell találni azokat a lehetőségeket, amelyek a fennálló tárgyi nehézségek ellénóre tanulócsoportok, magas létszám, zsúfolt napközi, tanulószoba, tartósabb eredményeket hoznak. Pedagógusaink többségénél megvan a jószándék, de pártszervezeteinknek el kell érniök, hogy ez a jószándék valamennyi pedagógus szívügyévé j váljék és az a kisebbség, amelyik nem érti, vagy csak nehezen érti meg az uj követelményeket, szintén sorainkba álljon. Amikor az oktatási reformtörvény bevezetésére sor került, megindult egy egészséges folyamat a pedagógusok között. Az uj, a^jobb keresése, tanórák gazdaságosabb kihasználása, a tanulók jobb megismerése, tapasztalatok kicserélése közelebb hozta a nevelőket is egymáshoz. De egykét éve ez a lendület alábbhagyott, amely visszaesés fő okát abban látom, hogy oktatási felsőbb szerveink nem tanúsítanak kellő érdeklődést a kísérletező pedagógusok munkája iránt és ennek tudható be az is, hogy ismét gyakran találkozunk az igen veszedelmes rutinmunkával. Igen sok türelem, éberség szükséges ahhoz, hogy ezekkel a nevelőkkel megértessük az uj követelményeket és kiszakítsuk őket régi elképzelésükből. Fontos a tantestület egysége, mind szakmailag, mind politikailag. Az előbb elmondottak hátráltatják az egység kialakulását és igy adódik az, hogy az eredményeket egy-egy pedagógus éri el és nem a testület egésze, holott az oktatási törvény végrehajtásához az egész testület egységes eredményei szükségesek. Az alapelveket minden pedagógus elfogadja, de gyakorlata már mást mutat. Pl. a munkára nevelés kérdését fontosnak tartja, a gyakorlatban mégis azt mondja, hogy "tanulj fiam, mert 8 általánossal csak fizikai munkás lehetsz, vagy amikor az altala nevelt ifjúságról lesújtó véleményt alkot, azt hangoztatja is. Nem egyszer azt halljuk: nem kötelező a gimnázium, fiam és ezt a problémát már el is intézte. . j, Ez a kettősség egyes nevelőknél talán legjobban jelentkezik a hazafias nevelésben. Beszélnek ők a szocialista hazafiságról, de amikor- 25 -| 3jvÍ
