Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.16.a/1)
1966-10-22--23
ülésszakunkon meghatároztuk azt a néhány komplex célprogramot, amely az építőipar és szilikátipar fejlesztésének, valamint a városrendezési kutatásnak legfontosabb feladatait foglalja össze. A koncentrálás elvét ilymódon érvényesítettük a párthatározat intencióinak megfelelően, népgazdasági, főhatósági, iparági és kutatóhelyi szinten. Az Épitésiigyi Minisztérium a célprogramokat irányitó bizottságokat is létrehozta és a feladatok megoldásához szükséges anyagi eszközöket is megtervezte. Ezzel a tervezési és lebonyolitási rendszerrel feltétlenül biztosítottuk a termelés és a kutatás közötti összhang alapfeltételeit, ugyanakkor a témakoncentrációt is, helyesebben az erők célszerű és tervszerű koncentrálását a legszükségesebb, legfontosabb feladatokra. A végrehajtás tervszerűségét itt a kerületben már több kutatóintézetben korszerű tervezési módszerek segítik elő. Nagyon lényeges ezen kivul a műszaki-gazdasági vizsgálatok fontosságának felismerése és a gazdasági szemlélet elterjesztése a kutatók között. A műszaki-gazdasági értékelésnek az egesz műszaki fejlesztési tevékenységet végig kell kisérnie, kezdve a célkitűzés helyességét és a kutatás szükségességét eldöntő világozinvonal tanulmányoktól ~~ a kutatási javaslatokon, jelentéseken, az ipari- 6 -i