Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.16.a/1)
1966-10-22--23
vizsgálva a beszámolót, meg kell állapítanunk, hogy abban a mi munkánk is tükröződik, természetesen egyes viszonylatokban élesebben, másokban pedig homályosabban. Helyes a beszámolónak az a megállapítása, hogy nagyobb figyelmet kell fordítani a tömegek véleményének és tapasztalatainak megismerésére. Enélkül szerintem nem is lehet vezetni. Önmagában a vélemények meghallgatása nem is elegendő, hanem a jótanácsokat el is kell fogadnunk. Ahhoz pedig, hogy a tömegek véleménye és javaslatai előremutatók legyenek, nagy szükség van a helyes tájékoztatásra. Ez az egyes szervezeteken belül a munkatársak tájékoztatását jelenti. Széleskörben azonban fel kell vetni a gyors és elemzéssel, kommentálással egybekötött tájékoztatást, ami újságaink feladata. Úgy gondolom, hogy ma már felléphetünk azzal az igénnyel a sajtóval, különösen az egyes napilapokkal szemben, hogy a külpolitikai eseményekre gyorsan reagáljon és igyekezzék önállóan megfogalmazni álláspontját és következtetőseit. Ez persze nagyobb felelősséget ró a szerkesztőkre, de ez az, amit a párttagok és pártonkivüliek lépten-nyomon hiányolnak, ez hiányzik a propagandistáinknak is. I A beszámoló megerősített abban a felfogásomban, ' hogy a munkások közötti pártépitéololyan kifejezetten-A KT- 2 -