Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.15.a/10)
1986-12-19
rBár nem teljesköru ez a gyakorlat. az at tól oltárok is szenek az információk, feladatok gyors átadására. A u. Sörgyár külön pártcsoportbizalmi értekezletet hívnak össze.igaz negye - venként, és akkor átfogó tájékoztatásra kerül sor. E kedve gyakorlatok ellenére is, szinte minden megkérdezett pártozorvo e :It ygy Ítélte meg. hogy az egyes határozatok helyi körülményekre való lebontása nem kellően gyors, sokszor általános szmten m Ez azt jelenti, hogy a fenti formák merev és mechanikus kezelése ma már nem tölti bo teljes sikerrel a feladatot. Pártcsoportok működése csak a nagyobb létszámú alapszórvozeteknel valósult meg. Az önálló és kevés létszámmal működő sz.rv.zst.kn nincsenek pártcsoportok. (5-15 fős alapszórvozeteknel). A működő pártcsoportok célszerű módon tBbb.usz.ko.. szét ort telephelyen, illetve termelési tevékenységek alapján epul o • lc,y a létszámok meglehetősen szórtak. 6-17 fős csoportos formák alakultak. Szélső esetekben előfordul az is az eltérő fekvésű, kivitelezői munkát végző pártcsoportoknál, hogy az alapszervezett tagok csak taggyűlésen találkoznak. (KIPSZER, ÜLV, v-V)Ezeknél a helyeknél problémát okoz o vezetőségi szinten az párttagokkal történő érdemi foglalkozás, egyúttal □ erte.o apártcsoportbizalmi szerepe. A párttagok többsége becsülettel eleget tesz tagdíjfizetési kötelezettségének. Néhány nem fizető ügyeinek rendezésé viszont sok esetben indokolatlanul elhúzódik. Ez rontja^a mór - lis fegyelmet. Pártcsoportbizalmiak többsége nehézkesnek lartj az újonnan bevezetett tagdíjfizetési gyakorlatot. A pártcsoportbizalmi személye jelentős befolyásoló tényező a pórtcsoport életére, munkájára. A bizalmiak túlnyomó többsége alkalmas a tisztségének betöltésére. Tekintéllyel rende köznek, emberi, politikai feltételek megfelelnek, megválasztásukra rendszerint több éves együttmunkálkodás alapján kerül sor. Többségük számára két-három ciklust is Jelent egy ilyen '"°b bizatás. Az uj pártcseportbizalmik színvonalas munkáját soflxt -a képzésük megszervezése. L ________- 5 -