Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.15.a/10)

1983-11-30

r ~i- 6 -- MT - SZOT Elnökségi együttes - határozat. Ennek feldolgozását- megismerését, értelmezését - és saját politikai feladataik kimunkálását a pártszervezetek ez óv elején megkezdték. Emelkedett az állami- személyzeti munka politikai rangja. Ezt a pártszervek segitő és ellenőrző tevékenységének erősödése és az első számú gazdasági vezetők szemléletének változása egyaránt elősegítette. Dobban érvényesül az egyszemélyi felelősség, javult a személyzeti apparátusok vezetésben elfoglalt helyem szerepe. Előrelépés történt a pártszervezetek és a személyzeti vezetők napi kapcsolatában. A legtöbb helyen tisztázódott, hogy ugyana­­zokórt a célokért, csak más módszerekkel, hatás- illetve feladat­körrel folyik a káderpolitika érvényesitése. A pártszervek rendszeresen beszámoltatják a személyzeti vezetőket és meghatározzák politikai feladataikat. Gondoskodnak a személy­zeti apparátus politikai képzéséről, továbbképzéséről. A személyzeti vezetők nagy többsége a párttestületek tagja. A vezetők nagy többsége felismerte, hogy a gazdasági munka nö­vekvő és egyre bonyolultabbá váló feladatainak megoldásában a személyi tényezők mind fontosabbá válnak. Rendszeresebben fog­lalkoznak kádei— és személyzeti munkával. Az irányitó párttes­tületi üléseken felelősséggel adnak számot az állami káder— és személyzeti munkáról. A személyzeti apparátusban dolgozók összetétele, felkészültsége javult, bár még nem mindenütt megfelelő. Sok politikai munkában tapasztalt, emberekhez jól értő, felkészült káder került személy­zeti területre, azonban speciális szakmai felkészültségben van még javítani való. II. A -jelenlegi káderhelyzet megítélése, káderösszetétel_,_ 1./ A párton belüli káderhelyzet. A kerületi és nagyüzemi pártbizottságok választott testületi tagjai politikailag elkötelezettek, feladataik ellátásához szük­séges marxista-leninista képzettséggel, megfelelő mozgalmi ta­pasztalattal, általános és szakmai műveltséggel rendelkezik. L---- — —zd

Next

/
Thumbnails
Contents