Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.15.a/10)

1983-10-26

n “i- d5 -A pártszervezetek tudatosan és eredményesen a meggyőzés eszközeivel védik, javítják a pártfegyelmet. Hiányosság a fegyelmi munka terén, hogy nem kapott még a pártalap szervezetek munkájában megfelelő hangsúlyt a mege­lőző tevékenység. Legtöbb esetben kiderült a környezet felelőssége is, oly módon, hogy a kollektíva előtt régea­bon ismerték az érintett párttag magatartásával kapcsolatos problémák, emberi gyengeségek, de csak okkor szolnak, amikor már fegyelmi felelősségrevonást kell alkalmazni. A xil. Pártkongresszus óta eltelt időszakban fokozott fi­gyelmet fordítanak a pártszervezetek a párt fegyelmi munka irányítására. Az 1980-ban kiadott új KEB útmutatót szőlős körben ismertették a párttagokkal pártcsoportórtekezleten, taggyűléseken és a kerületi pártbizottság által szervezett titkári értekezleten - ahol a fegyelmi bizottságok elnökei is részt vettek - és azt követő konzultációkon. Ezek eredményeként a párttagság ezirányú tájékozottsága határozotton bővült, ami a párttagsággal járó főbb követel­mények jobb megismerését szolgálta. Tudatosult a feddhetetlenség köre, ismertebbé váltak a feddhetetlenséget kizáró okok. Szakszerűbbé vált a pártfegyelmi munka irányítása es végzése. A kerületi Fegyelmi Bizottság kilenc fő társadalmi munka­társ segítségével, a KEB előírásainak megfelelően végzi rounkájót. Rendszeresen meghívja üléseire módzsortani segítségadás céljából az üzemi fegyelmi bizottságok elnökeit. A párt előtti politikai, erkölcsi feddhetetlenség követel­ményét a párttagság mindjobban megérti. Ecyos vétségtipusok megítélésében azonban a párttagság, de még a tisztségviselők egy részének is a véleménye a KEB állásfoglalásától eltérő. Ilyenek: a deviza és pártbüntettek, a gondatlanságból L-_____ ___|

Next

/
Thumbnails
Contents