Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.15.a/9)

1984-11-16

Az uj vállalkozások kialakulása, elterjedése, a kisipar létszámá­nak ugrásszerű növekedése a szervezet gazdaságszervező tevékenysé­gét is előtérbe hozta* Ennek a jelentős feladatnak meg kellett nyilvánulnia alapszerve­­zetünk tevékenységében is. Napi gazdaságszervező feladatként végzi alapszervezetünk appará­tusa a telefonon történő iparosajánlást. Az érdéklődő kerületi la­kosságnak nyújtandó segítségként olyan segédletet készítettünk, melyből szakma szerint tudunk kivitelezőt javasolni. Szervezeti helyiségünk központi helyen van, ezért ezt a segítsé­get a kerületi lakosság szivesen fogadja és egyre nagyobb szám­ban veszi is igénybe. Tervezés és kivitelezés alatt áll a Kőbá­nya több fontos csomópontján elhelyezhető tájékoztató /iparos­ajánló/ tábla. Elkészítését vasiparosaink vállalták. A jelenlegi gazdasági körülmények között egyre inkább előfordul kisiparosainknál is, hogy kitöltetlen kapacitások halmozódnak fel náluko Kitöltésük érdekében igen fontos feladatnak tekintettük a X-XVII.kerületi IKV Igazgatósággal létrehozandó együttműködési ^ szerződés kialakítását, ami azonban a vállalat gazdasági nehéz­ségei miatt ezévben nem valósulhatott még meg. Ugyancr ak gazdaságszervező munkaként próbáltunk a GAMESZ-szel kap­csolatot felvenni, főleg villanyszerelő iparosaink munkaellátott­sága érdekében. Vezetőségünk, és az érintett Intéző Bizottságok munkatérré, cselek­vési programja tartalmazza, hogy szintén munkakapcsolatot kell fel­venni a kerületi gyárak, üzemek, szövetkezetek és nagyobb keresker delmi egységek vezetőivel /Centrum Áruház, Fészek, Ferroglobus, Ke­rámiagyár, ORION, Építő Szövetkezetek/. A kapcsolat során kerestük a megoldást a kapacitások kitöltésén túl az anyag és gépbeszerzés megkönnyítésére is. o / • r n- o -L--------_]

Next

/
Thumbnails
Contents