Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.15.a/9)

1984-11-16

r n ozervezetünk, a Kisiparosok Országos Szervezete a kisipa­rosok társadalmi és érdekképviseleti szerve0 Tag,iáit a demokratikus centralizmus elve alapján felépített és a kisipar gazdasági feladatainak, valamint a tagság kollektív tár­sadalmi céljainak megfelelően működő egységes szervezetben tömö­rít i» A szervezet feladata, hogy a Magyar Népköztársaság törvényes rendjének megtartásával, az össztársadalmi érdekek elsődleges­ségének figyelemhevételével, a kisipar céljával összhangban fel­tárja, egyeztesse és képviselje a tagság, ezen belül a kisiparo­sok egyes rétegeinek, csoportjainak.érdekeit* Ezen belül: - Ellátja a tagság által ráruházott érdekkép­viseleti, valamint a jogszabályokban megha­tározott egyéb feladatokat.- A társadalom mindenkori igényeivel összhang­ban, a népgazdasági tervek célkitűzéseinek megfelelően részt vesz a kisipar fejleszté­si irányainak kidolgozásában,- a kisipar tevékenységeit érintő kérdésekben előterjesztéseket, javaslatokat tesz az ille­tékes politikai, állami szerveknél, társadal­mi szervezeteknél és mozgalmaknál. Részt vesz ezek hasonló tárgyú javaslatainak, előterjesz­téseinek kidolgozásában.- Véleményezi a kisiparra vonatkozó jogszabályo­kat, és értelmezéseket. Tevékenyen közreműkö­dik azok végrehajtásában, a kisiparosokkal történő megismertetésben' és alkalmazásban.- Társadalmi adóztatás rendszerében részt vesz a kisiparosok jövedelemadójának megállapítási munkálataiban. A szervezet legmagasabb szintű testületé az Országos Küldöttgyű­lés, mely ötévente kerül összehívásra. ■ ML -----------ZJ

Next

/
Thumbnails
Contents