Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Egyéb értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.15.a/8)

1988

r ~iw -2-i; * * Trlpnl óni ai munka területén igyekeztek továbblépni. A politikai felkészültség növelése érdekében 310 főt mezgösítottak a temegpoli­­tikai oktatásban való részvételre. Nagyobb hangsúlyt kapott a pártonkívuliek (főleg fiatalok) politikai nevelése. A tömegpolitikai oktatáson túl két csoportban indítottak az MLA-t. Információs rendszerüket az elmúlt év során formailag is megváltoz­tatták, tartalmilagajavulás nem a várt fokon mérhetfi. További modo­sítását tervezik. Pártépító munkájuk tervszerű, jól átgondolt. ^ A tagfelvételi tervükben szereplő személyeket az MLA-ra iskolázza b g KISZ és a szakszervezet tevékeységével, irányításával megfelelően foglalkoznak. A Szakszervezeti Bizottságokkal napi kapcsolatot az alapszerveze­tek tartanak. Figyelemmel tudják kísérni az ott dolgozó kommunisták munkáját. A X.kér. KISZ Bizottsággal egyetértve a KISZ alapszervezetük ketté­­válását (IMEI, Fegyház) kezdeményezték. A vezetői állomány szakmailag magasan kvalifikált, politikailag jól képzett. _ A szakmai és pártvezetés közötti munkakapcsolat szoros, napraksez. ~ Együttműködési készségük egymással és az állománnyal megfelelő. UNGVÁRINÉ Papp Mária elvtársnő a pártvezetőség titkáraként meggon­doltan, nagy határozottsággal irányítja a munkát. Feladatait hozzá­értéssel, lelkiismeretesen végzi. javasolt feladatok:- a politikai munka minden eszközével segítsék a vezetést a bhb-re i Máruló feladatok kidolgozásában és következetes végrehajtásában- információs munkájuk további fejlesztésére keressék meg a lehető­séget 'tL—-------------zJ

Next

/
Thumbnails
Contents