Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.15.a/7)

1983-11-09

2 Kiemelnék néhány tapasztalatot: A kilépések alakulásét említette Zarnóozi elvtárs, ez meglehetősen nagyon nagy szám. gyakorta tapasztaljuk a Fegyelmi Bizottságban, hogy a tagfelvétel előtt nem foglalkoztak kellőképp a jelölttel, vagy közvetlen a felvétel után magéra hagyják. Ebből adódik, hogy a tagfelvételi munkát javítani kell. A törléseket nem mindig szak­szerűen és időben hajtják végre, ebből következik például az 1981- 82-es tagdíj nem fizetés. Bűncselekmények száménak növekedése* 1982-ben 27 ügy, 1983-ban 57-re emelkedett az 1-3/4-óvben. A számokból nem szabad olyan következtetéseket levonni, arai esetleg megalapozatlan. A munka tartalmát nem a számok adják. Az utóbbi időben érvényesül azon határozat, hogy a bírósági ügyekről a pártszervezeteket tájékoz­tatni kell. így a pártszervezet kénytelen ezekkel foglalkozni. Azért kénytelen, mert sajnos nem minden esetben foglalkoztak vele idáig. A nem megfelelő pértfegyelmi ügyek bántják a párttagságot, de a párton kívüliek igazségérzetét is érzékenyen érinti. Bocsánatos bűn fogalma: elsősorban az ittas vezetés vétkében érvényesül. A fegyelmi büntetések ebben az esetben bizony enyhék. Ezeket az ügyeket emeli ki általában a kerületi Fegyelmi Bizottság. Végezetül az anyag tartalmas volt, feladatmeghatározó, részemről egyetértek vele. Mező elvtárs* Az FMV-ben ahol dolgozom, sajnos a vezetők az egyik munkadarab gyártásánál a hibák sorozatát követték el. Ez a dolgozókat igen érzékenyen érintette. A pártfegyelmi büntetés példás volt, a kedélyeket is megnyugtatta. Az eset tanulsága, hogy fokozottabb ellenőrzés kell. Tudomásul kell venni, hogy az ellenőrzés nem a bizalom megvonása. r n L -— _J

Next

/
Thumbnails
Contents