Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.15.a/7)

1978-11-29

I— ”1- 4 -közül kiemeljem a legjelentősebbet, a Budapest nyugati pu. csarnokának acélszerkezet felújítását. Ez a munka nemcsak vasút szintjén, hanem Budapest fejlesztése szempontjából is nagy jelentőseggel bir. A vosutvillamositást a Villamos Felsővezetők Építési Főnökség végzi és munkájuk eredményeképpen jövő év közepén megindul­hat Budapest és déli szomszédunk fővárosa Belgrád között a villamos vontatás. j.; ( j ' tv.-’ í'ti’U.'■ ' ' 1,-Cl'v A kőbányai vasutas\dóÍgozÓk Munkája szintén befolyásolja ke­rületünk üzemeinek termelését azzal, hogy az alapanyagok és késztermékek nagytömegű fuvarozása a vasúton történik. A vasútüzemek pártbizottságához tartozó üzemekben mintegy három és félezren dolgoznak. Ezek közül ^gyetemet e^ fois- ^ kólát végzettek közéi Yoo főt tesznek ki), ami igen jelentős szellemi kapacitást jelent. Az elmúlt lo évben üzemeinkben az egyetemet és főiskolát végzett szakemberek létszáma meg­duplázódott. Ez szükségszerű követelmény'volt a vasúti forgalom lebonyolítás technikai fejlődésének, az építési es korszerüsitési,munka|ragyfokú gépesítésének. A tervezési, a ■ T\ ' munkaszervezési folyamatok, a több loo, de több millió Ft értékű gépek üzemeltetése nagy elméleti és gyakorlati tu dássál rendelkező szakembereket igényelnek. L -- _j

Next

/
Thumbnails
Contents