Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1987-02-10
r n 5 Munkánk fő, irányai továbbra is az MSZMP.X.kerületi PVB.1983.december 12-i határozata. A feladatainkból adódóan 1987-ben az alábbiak kapjanak kiemelt figyelmet: 1. A pártszervezetek tagfelvételi munkájukat 3 évre előzetesen kialakított és egyeztetett pártépitési terveik alapján végezzék.-. 1907-ben a tagfelvételi ütem 3,5 % körül alakuljon. ^ tagfelvételek tükrözzék a dolgozók szociális összetételét, a 3o év alattiak tagfelvételénél érjék el az 5o %-ot. 'r. A tagfelvételek ütemesen kerüljenek realizálásra, a felvételre alkalmas elvtársak több mint fele az első félévben kerüljön felvételre. 5. A tagfelve teli munkában a kerületi munkatársak személyes felelősségét erősíteni kell a mindennapos munkájuk során, elsősorban a pártvezetőségek és önálló alapszervezetek vonatkozásában. 6. A pártszervezetek taggánevelő tevékenységükbe a személyes agitáció megtartása mellett, épitsék be az uj képzési formát. í» A partszervezetek kisérjék folyamatosan figyelemmel és igényeljék a KISZ párttagajánló tevékenységét. A kettős tagságú fiatalok kapjanak taggyűléstől megbízatást párttagajánló tevékenységre . Budapest,1987. január 28. Pártépitési Munkabizottság K atározat A kerületi Pártvégrehajtó Bizottság 1987.február lo-i ülése a tájékoztatót tudomásul vette és az 1987.évi feladatokat elfogadta. Budapest,1987.február 10. MSZMP.X.kerüle ti Pártvé grehaj t ó „ , , , , Bizottság Z a r a d e k Kapják: Irattár Káder és tagnyilvántartás | mmBS~ ~ .................................*—- ■ . —