Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1984-01-24
n KIKÉPZÉSI FELADATAINK 1983.évi VÉGREHAJTÁSA. 1983-as kiképzési év végrehajtásához az anyagi, technikai, és pénzügyi eszközök a feladat maradéktalan végrehajtásához biztosítva voltak. Az alegységek kiképzéséit differenciáltan - a feladattervben meghatározottak szerinthajtottuk végre. Kiemelt feladatnak tekintettük a törzs és az alegységparancsnoki állomány módszertani felkészítését . A továbbképzési munka középpontjába a következő évi feladatokra való felkészítés került. Az egység 1983-ban két kiemelt harcászati gyakorlatot hajtott végre, iunius és szeptember hónapban. A harckiképzési programban előirt örzes-vedelmi gyakorlat-ot a szakasz erővel, egymásra követően oldottuk meg. Az alegységek harcászati feladataikat elismerésre méltóan végezték, mely bizonyltja, hogy bonyolult es rendkívüli viszonyok között munkásöreink az alegységparancsnokok vezetésével képesek feladataikat teljesíteni. Szeptember hónapban a Bp-i Parancsnokság által kijelölt terepen és annak vezetésével blokkirozott körzetben utatással végrehajtott operációt hajtottunk vegre.Egysegünk személyi állományát a tartós igénybevétel,jaz ismeretlen terepen végrehajtott harcfeladat nagy erőpróbának, fizikai és szellemi megterhelésnek tette ki. A gyakorlat végrehajtása eredményesen szolgálta a kiképzési feladatainkat, megfelelt a gyakorlattal szemben támasztott követel-Az alegységek kiképzési gyakorlatait a bázis üzemek párt- és gazdasági vezetői rendszeresen meglátogatják, az ott végzett munka tapasztalatairól elismeréssel szólnak. Az egységparancsnokság és a törzs vezetése nagy figyelmet fordított a foglalkozást vezetők felkeszitesere.Torekectünk a jobb feltételek biztosítására , és a helyes kikepzési módszerek alkalmazására. Helyesen alkalmaztak a rendelkezésre bocsátott szemléltető eszközöket, metszeteket Rablókat. Törekvéseink eredményeként javult a munkasorok részére tartott elméleti, és gyakorlati foglalkozások színvonala, nőtt az állomány körében az elsajatitas foka. 1983. évben a századparancsnokok továbbképzését az egység parancsnoksága Önerőből oldotta meg.Ezzel ebben a képzési évben valósult meg először , hogy az^alegysegparancsnoki állomány feladat ellátására történő teljes TMertékü felkészítése az egység hatáskörében lett végrehajtva. L— .J- 3 -