Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1984-11-13/2
r n- 6 -Megállapította, hogy a pártból való eltávolodás az esetek többségáben vélt sérelmekre, egészségi állapot megromlására vezethető vissza. Továbbá a kilépések, törlések egy másik részénél oka a munkahelyi kollektívától elszakadás. /Kilépés, nyugállományba vonulás/. Megjegyezzük azonban, hogy a korábbi időszakhoz viszonyítva a nyugállományba vonulóknál jelentős eredményeket értünk el, kevesebb lett az átjelentkezést elmulasztók száma. Az elért eredményt elősegítette a kerületi Pártbizottság^lakóterületi politikai munkával foglalkozó határozata, melynek végrehajtására VB. és alapszervezeteink nagy gondot fordítanak. Alapszervezeteink már a nyugállományba vonulás előtt felkeresik a területi alapszervezetet és bemutatják a nyugállományba vonuló párttagot, ismertetik eddigi tevékenységét. Gondot jelent az, hogy a kilépők az új munkahelyen az átjelentkezésnek nem tesznek eleget, annak ellenére, hogy tájékoztatjuk^ bejelentési kötelezettségéről, hogy párttagságának a rendezéséről. Nálunk gyakorlattá tettük, hogy ujfelvételesek esetében az alapszervezetek tájékozódnak pártállásukról. Kizáró ok minden esetben a feddhetetlenség elvesztésének következménye. L ——----------— *