Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1984-09-04
- 8 -II. A párttagság fegyelmi helyzete Az MSZMP KB 1983. április 12-13-i ülésén hozott határozatában kiemelte a párt eszmei-, politikai-, cselekvési egysége erősítésének, a pártélet normái érvényesítésének szükségességét. A párt iránti bizalom elmélyitése, a párt vezető szerepének érvényesitése igényli, hogy a kommunisták következetesen álljanak ki a párt politikája melfett. Ennek megvalésitása csak szigorú pártfegyelemmel lehetséges. Pártbizottságunk az 198o óta eltelt időszakban két alkalommal, a Végrehajtó Bizottság évente egyszer megtárgyalta, elemezte a párttagság fegyelmi helyzetét, értékelte a pártfegyelmi munkát. 1. A párttagság fegyelmi helyzete. Vállalatunknál érvényesül a párt vezető szerepe. Az alapvető politikai célokban és a feladatok megítélésében párttagságunk egyetért. Teljesítette kötelességét, érvényesítette a jogait, a párt normáinak megfelelően élt és dolgozott, vett részt a pártmunkában. A Pártbizottság, a Végrehajtó Bizottság, a Pártvezetőségek, illetve az alapszervezeti vezetőségek a demokratikus centralizmus elvének megfelelően működnek, a munkatervekben és ülésrendekben meghatározott napirendek szerint. Úgy érezzük, hogy az előterjesztések alaposak, tárgyilagosak, segítik a problémák megoldását. A témák feldolgozásában növekedett a munkabizottságok, a pártvezetőségek szerepe. Partszervezétünknél a pártélet lenini normái érvényesülnek. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy a párttagok aktivitása, a munka szervezettsége a pártalapszervezetek között nem azonos, indokolatlan színvonalbeli különbségek vannak. Lr 3 3 —---------------------------------------r ~i