Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1983-06-28
Néhány következtetés a testületi ülések, személyes be-----szélgetések, valamint a meglévő munkakapcsolat alapjan _. 1./ Breszkó István párttltkár elvtárs képességei és szültsége szerint becsülettel igyekszik ellátnia rábízott feladatokat.Hallatlan nagy energiával és szorgalommal végzi munkáját. A pártvezetőség munkájából aránytalanul sokat vállal, a többszöri ösztönzés ellenére sem ért el jó eredményt a vezetőségen belüli munkamegosztásban. A pártvezetoség nem egységes a párttitkár eívtárs kezdeményezéseinek támogatásában, időnként a korábban hozott PV határozatot sem képviselik egységesen, ügy látjuk, hogy a párttitkár elvtárs a párt vezető szerepét, a pártvezetoseg, valamint a parttit— kár tekintélyét határozatok közlése formájában kívánja megoldani, időnként nem kellő eredménnyel. A munkavégzés során módszerekben néha alapvető hibákat is vét az előzetes konzultáció ellenére is. Az igazgató elvtárssai kialakult vitáiban az utólagos egyeztetések során általában visszalép az igazgató érveit valós érvként elfogadva, majd egy későbbi időpontban úgy nyilatkozik, hogy lehetett volna tovább vitatkozni , de nincs értelme / pl: többször visszatért a többször rendezett problémára, mely szerint a párttitkárnak az igazgatóhoz nem lehet bejutni, csak előjegyzés alapján./ A párttitkár elvtárs személyisége úgy Ítélhető meg, hogy hosszabb távon sem fejlődött a kívánt mértékben a képességei, felkészültsége, vezetesl módszerei, és vitakészsége,mely 'időnként önmaga számára is konfliktust okoz. A párton belüli tömegbázisa Elkötelezett támogatása sem egységes ,illetve nem eléggé széleskörű, ügy tűnik, hogy felkészültségben! hiányosságai miatt az igazgatóval szemben "kisebbségi érzése van, melyet hatalmi szóval " párthatározatokkal kivan ellensúlyozni. 2./Szabó Tivadar igazgató elvtárs irányításával a vállalat gazdasági tevékenysége 1978.óta egyenletesen fejlődő.A vállalat forgalma tervszerű évek óta, a pénzügyi stabilitás kielégítő. A gazdasági nehézségekből adódó problémákat i uj kezdeményezésekkel ellensúlyozzák pl: magánfogyasztói kiszolgálás stb. Az eredményekben a kollektív munka mellett az igazgató személyes erőfeszítései is benne vannak. Gazdasági,közgazdasági,vezetési ismeretei megfelelőek., hallatlanul sok energiát fordit a gyártó vállalatokkal való együttműködésre, a szállítási fegyelem betartására. Az irányitó apparátust megfelelően ellátja feladatokkal, beszámoltatja őket , él a felelősségrevonás eszközeivel is. L---------------------zJ r n