Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1983-06-14

r n 13. « működését vizsgáltuk. A mi felelőssógünlc is sokszorozódott. Ebben az időszakban naprakész információkkal kell rendelkeznünk, nem minósiteni szeretnénk az üzemi lapokat, de tisztában kell lennünk a lapok színvonalával. A fejlődés még tovább fokozható, vannak területek ahol kell is még jobban fokozni. Az elmúlt időszakban történtek olyan lépések, olyan kérdések, amelyekkel feltétlenül kell, hogy minden üzemi lap foglalkozzon, ezt a fo­lyamatot nekünk figyelni kell és orientálni a kapcsolatokat. Hallgassuk meg gondjaikat, mi is adjunk információt, segitsük munkájukat. Javaslom, és egyetértek azokkal a feladatokkal, ame-^ lyekkel az anyag foglalkozik. Jogos a felvetos, hogy a szerkesztő bizottságoknak működniük kell, van bizonyos orientáló szerepük. Egyetértek azzal, hogy legalább két évenként foglalkozzunk ezzel a kérdéssel, de ahol szükséges ott lehet sőt kell, hogy sűrűbben akár egy évenként, vagy félévenként is megnézzük a gondokat. Örülök, hogy Lovas et. felvetette, hogy a kerületi KISZ bizottság is értékeli a lapok munkáját. Legyen rendszeres folyamatos érté­kelés egy-egy kérdésnek a visszacsatolásáról. Hangsúlyozom, hogy időszerű volt a végrehajtó bizottságnak átte­kinteni a kérdést. A Hírlapkiadó Vállalat továbbra is működjön együtt a kerületi pártbizottsággal. Anyagi, erkölcsi megbecsülésük az újságíróknak továbbra is fontos feladat. Valamilyen módon meg kell oldani, rendezni kell. Az üzemi lapszerkesztőknek meg kell teremteni a feltételeket az együttműködésre, ennek megvannak a jogi keretei, rendelkezései, ezen belül kell ezzel foglalkozni. Az üzemi párt- és gazdasági vezetők figyelmét is fel kell erre hivni. Ennek a napirendnek a vizsgálati tapasztalatai mindazok felé visz­szacsatolódnak, akik ebben érintettek, érvényesítsük ezt munkánkban. Az üzemi lapok azokra a kérdésekre adjanak információt, amelyek közérdekűek, általánosíthatok, jó tapasztalatok. ^ Ami a legfontosabb, hogy megbizható forrásból származzanak. Az önkontroll nagyon fontos ebben a témában. Javaslom a VB-nelc, hogy az előterjesztést - a feladatokkal együtt és a módosításokkal együtt - értsen egyet, fogadja el. A lapszerkesztőkkel együttes konzultációra továbbra is nagy fi­gyel emmel leszünk. l----------

Next

/
Thumbnails
Contents