Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1983-11-01
- 13 -Közöttük a munkások ós a nyugdíjasok aránya a meghatározó. / 1- ezámú-meilé-k4ret / A törlések, kilépések magas száma önmagában is jelzi, hogy a pártszervezeteknek nagyobb figyelmet kell fordítani ezek alakulása ra. A vizsgálati tapasztalatok szerint a törlések egyik oka a munkahelyváltozással összefüggésben lévő: azaz a jól szor-^ vezett nagyüzemből a lazán szervezett kis gazdasági közösségbe kerülő párttag, párt iránti kötődése is gyengül, (pl. termelőszövetkezet melléküzemágai, kisiparosok, valamint a gazdasági munkaközösségek) Figyelmet érdemel, hogy a pártbüntetések között kimagasló az állampolgári fegyelmet és erkölcsi normákat sértő vétségek száma. A számokat vizsgálva megállapítható, hogy emelkedik a bűncselekményt elkövető párttagok aránya. 1982-ben 27, 1983 jelen időszakáig 51 a vádiratok száma, ebből a vagyon elleni bűncselekmény és az ittas vezetés a jellemző. A legsúlyosabb párt-büntetések is ezekből a vét3égtípusokból tevődnek össze. (53 kizárás, 25 szigorú megrovás végső figyelmeztetés.^ Az erkölcstelen magánélet, - magatartás vétsógtipus évenkénti száma kismértékben de emelkedik. Legjellemzőbb megnyilvánulása a mértéktelen alkoholfogyasz"t á S • ( Ezért zf munka minden eszközének és módszerének alkalmazásával a társadalmi tulajdonban okozott kár és az alkoholfogyasztással összefüggő vétségtipusokat kell kiemelt figyelembe részesíteni. A gazdasági, fegyelmi büntetéseket ma már nagyobb részben pártfegyelem felelősségrevonás kova ti. Még mindig jelentős a párttagsági könyvet elvesztők száma emiatt a három év során 28 felelősségrevonást kellett alkalmazni. r n I " _j