Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1979-05-14
J— * szavazati Jogsai vesznek részt a V8ZT. munkájában. Az együttes üléseket már 1977. Január 1-től - tehát a Politikai Bizottság határozatát megelőzve - igy működtettük. Ezt a Várton Szakszervezettel egyeztettük. A koordlnáoiés munka a órán a Varian, kísérleti Jelleggel, az ilyen szervezeti forma kialakításával egyetértett. A Pol. Biz, határozata nyomán a bizalmiok számát kellett ónak változtatnunk, a kialakított rendszert továbbra io igy működtettük. Jelenleg az együttesi ülésen résztvevők létszáma 75 fő, 37 VSZT-tag és 38 bizalmi. Az együttos ülésen résztvevők között 31 párttag van. A határozat végrehajtása során az elemző, értékelő testületi üléseinken megállapítottuk, hogy az üzemi demokrácia működésének feltételei, férumainak létrehozása kielégítően halad. Ennek előfeltétele volt, hogy pártszervezetünk elvi irányitó, útmutató , Javaslatait a szakszervezetben dolgozé kommunisták segítségével érvényre tudtuk Juttatni, és elihez a gazdasági vezetés a megfelelő segítséget és aktiv közreműködést biztosított. Tartalmi kérdésekben, a kétségtelen fejlődés ellenére, az elért eredményekkel nem vagyunk megelégedve. Az üzemi demokrácia fejlesztésének gyakorlati, tartó,Imi tapasztalatai 3 Vállalatunknál az üzemi demokrácia alábbi szabályozott formái működnek: \- Vállalati Szakszervezeti Tanács és szakszervezeti bizalmi küldöttek együttes tanácskozása.- Szocialista brigádvezetők vállalati > Vnl.lalo.li tanácskozása. j szintű íormunk.- Vállalati Munkaügyi Döntőbizottság j- Rétegtanácskozások /műszakiak tanácskozása, Ifjúsági parlament, ujitéít tanácskozása stb./ > L — - _|- 2 -