Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1979-05-14
15 Ezt követően kötelezzük a BVG. pártbizottságát, hogy ezt figyelembevéve az anyag kiegészítését, hatarozatat hajtsa vegre. Javaslom a Végrehajtó Bizottságnak, bizza meg a titkárokat, hogy a kerületi tapasztalatokat és a BVG VB-anyagát összegezve titkári értekezleten ismertessék. Úgy gondolom, hasznos volt ezzel a témával foglalkozni. A választási előkészületeknél az itt szerzett tapasztalatokat kerületi szinten is hasznosítani lehet. Javaslom a Végrehajtó Bizottságnak, hogy a jelentést a kiegészítésekkel, a kérdésekre adott válaszokkal együtt fogadja el. Az MSZMP. X. kerületi Végrehajtó Bizottsága a BVG. Pártbizottságának jelentését " A Politikai Bizottság 1977. április 6-i - az üzemi demokrácia fejlesztésére hozott határozata - végrehajtásának tapasztalatairól, erősítésének feladatairól"- a kiegésitésekkel, és a kérdésekre adott válaszokkal együtt egyhangúlag elfogadta, azzal, hogy az állásfoglalás a következő Végrehajtó Bizottsági ülésen határozattá emelkedjen. KÜLÖNFÉLÉK 1./ Javaslat Dr. Ványi József elvtárs, az Állami Gazdaságok Országos Központja Felügyeleti Főosztályának területi kirendeltség vezetője felmentésére és a PHYLAXIA Oltóanyag- és Tápszertermelő Vállalat vezérigazgatójává történő kinevezésére . Meghívott: Dajka Balázs a MÉM Személyzeti Főosztályának ....... vezetője. r n L.--------— ----