Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1978-01-17

r n 4. — Meghatározott módszereket, formákat kellene tartalmazni pl. cselekvési program. Két ellentmondásra szeretnék utalni:- az agitáció önmagában nem áll meg, csak a céljaival tartal­mával egysütt, önmagában agitáció nincs. Az agitáció alapjánt képező célok, feladatok a gyakorlati élet számtalanszor bizonyította - megállnak önamgukban is /szervezeti feladatok meghatározása nélkül is meg tudnak állni bizonyos célok, feladatok./ A politikai, gazdasági célok meghatározásával a végrehajtás folyamatában az agitációs munkaszerü gyakorlat is kialakul, mert szükséges, hogy azokat a célokat, feladatokat magyaráz­zák az embereknek. A probléma ott van, hogy ilyen agitacios munka, amely ténylegesen folyik, kevésbé hatékony, mint a meghatározott tevékenység. Ez az egyik ellentmondás amellyel a pártéletben, pártirányitásban, vezetőszervek munkastílusában lehet találkozni.- A másik, hogy a célok és feladatok tartalmilag megfogalmazhatók-e, lehetséges -e, hogy kevésbé kötődnek a helyi célokhoz, feladatok­hoz? A felsőbb szervek határozatait másolják. Itt nem az a baj, hogy az jelenik meg ami a felsőbb szervek határozataiban van, hanem az, hogy amikor egy alsóbbszintü határozat jelenik meg az mindjárt általánossá válik. Erre agitaciós programot épiteni nem lehet. A pártcsoport-munka , a pártalapszervez éti terület az, ahol az agitációnak érvényesülni kell. Meg kell emliteni az információs munkát is. Ez eléggé alacsony szinsonalon mozgott hosszú ideig. Mindig azt hiszem, hogy ez a legnagyobb akadálya a továbbfejlődésnek, ez az információs munka tartalmának a problémája, s ez a formalizmust erősiti. A jelenlegi időszakban is tart ez a folyamat. Aktivitással kapcsolatos terület; Az alapkérdés a szervezett agitációnál is, hogy minden párttag agitácljon. -nnek meg­felelően kell az agitációs munka szervezésében, irányításában is fellépni. L--------f----------j _____________

Next

/
Thumbnails
Contents