Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1978-12-19
r n k Utry lehet megítélni, hogy 1978. év folyamán eredményesen lettek feldolgozva, megtárgyalva. A napirendek ráirányították a figyelmet a megvalósítandó feladatokra. Ünnepi PH. ülés keretében emlékeztünk meg a 60 évfordulóról. Tervtől eltérően a műszaki értelmiséggel történő beszélgetősnek a bonyolítása, a vitazáró anként megtartása jelentett meg nagyobb munkát, sok loo aktíva és munkabizottsági tag, pártmunkás vett ebben részt. A II. féléves munkaterv végrehajtásáról annyit, hogy a Budapesti Pártbizottság érdemben megtárgyalta. El kell mondani, a PB. ülésen is, mert ténylegesen azt lehet megállapítani, hogy a VB. tagjai is * aktivan vettek részt ebben az igen feszitett munkatempóban. 1979. évi munka eredményesebb inditása miatt, előrehozták a január lő-ra tervezett napirendet a napi napra. Kértünk javaslatot az üzemi PB. titkároktól és a munkatársaktól. Nagyon kevés javaslat érkezett. Ezt a PB. ülésen szeretnénk is , felvetni. A VB. előkészítette és megtárgyalta a PB. elé kerülő napirendeket. A PVB. a gyakorlatban is eredményesen valósította meg, hogy együttes ülést szervezett a Tanáccsal. A VI. ötéves terv feldolgozásánál kívánatos lenne, hogy a két testület együttes ülés keretében fogadja el a koncepciókat. Az 1979. évi munkaprogram fő célkitűzéseiről; A beérkezett javaslatok érdemi javaslatok voltak / de összesen 5 db. érkezett be./ Ezek be is kerültek a munkatervbe. A Budapesti PB. útmutatásainak megfelelően készítettük el a programot. Az ülésrend összeállításánál nagy figyelmet fordítottunk a felsőbb és a saját határozataink ellenőrzésére. A testület elé beterjesztett munkaprogram szoros egységet képez a . Cselekvési Programmal. Természetesen ahhoz, hogy a feladatokat eredményesebben meg tudjuk oldani szükséges, hogy a PB. tagjait aktívabbá tegyük két területen: I./ Azt mondtuk, hogy a kerületi PB. tagok ne legyenek az üzemi testületek tagjai. Ezzel azonban a kerületi PB. tagok kiszorultak az üzemi információból. Nem is hívják meg őket a testületi ülésekre. Nem rendelkeznek azokkal az információkkal sem, ami szükséges lenne a munkájukhoz és nem is tudjákképviselni a kerületi PB. álláspont jait. így tehát a kerületi PB. tagjai vegyenek részt az üzemi testületi u--------_j