Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1975-04-15

erőfeszítései eredményeként tervüket teljesítették. A nátron-zsákkal kapcsolatosan. A nátron-zsák felvásárlását, ja­vítását átadtuk a kecskeméti telepnek. Ez valóban jelentős anyagi kiesést jelent a vállalatnak. Elismerem, hogy a Gránátos utcai telep mamár kicsi, ezért Érden egy uj bázis telepet hozunk létre, amely valamelyest könnyít a helyzeten, de a gondokat nem oldja meg. Arra van szükség, hogy k bázis telepet valósítsunk meg az V. ötéves tervben, melyre az előkészületeket megtettük. Gondjainkat ismeri és megoldását segíti a Központi Bizottság Gazdaságpolitikai Osztá­lya. Ami a rakodó gépeket illeti, Ígéretet kaptunk 8 db-ra, és uj teherautókra is, melyekből komoly mértékben javítjuk a Budapesti vállalatunk helyzetét. Úgy ítéljük meg, hogy a Pártbizottságtól megfelelő segítséget kapunk. A mellék hulladék fel vásári 1 sánalt óri­ási jelentősége van, sok import anyagot lehetne megtakarítani, ezért szükséges, hogy minden szinten a ÖUÍXXÍK MÉH tevékenységével kapcsolatos szemléletben változás következzen be. Ehhez is igé­nyeljük a segítséget. Kérdések: Pelach et: A jelentés 6. oldalán beszél a vállalatnál képződő fejlesztési alap lehetőségeiről az elmúlt esztendő tükrében. Hogy történik az elosztás a tröszt és a "vállalat között? Hogyan értékeli a Balassa elvtárs azokat a személy cseréket, ame­lyek az elmúlt esztendőkben a Budapesti MÉH Vállalatnál bekövet­keztek? Bakó et: Nem értem világosan a k telephely megszüntetését, illetve uj te­lephelyek létesítését. Zarnóczi et: A Gránátos utca környéke legutóbbi szemlém alkalmával nagyon sze­metes, elhanyagolt volt. Van-e a vállalat vezetésnek elképzelése a környék rendezését illetően? Teke et: 1. / Van-e arról valamilyen hozzávetőleges száma a vállalatnak, hogy a másodlagos nyersanyag hány %-át tudják felhasználni? 2. / A többi szocialista országokkal kapcsolatban mekkora az elma­radásunk? 3. / A vállalat létszámának milyen a megoszlása? L- k./ Saját erőből mennyit akar tenni a MÉH Vállalat a decemberi ha­tározat végrehajtása érdekében? ^----------------------------------------------------------------------------------__j r n 3

Next

/
Thumbnails
Contents