Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1974-02-19
|« i— «HH*|- 5 -jellegű határozatok feldolgozása során áll az alapszervezeti vezetőségek rendelkezésére. Ezekben az esetekben a vezetőségek konkrét feladatokat tudnak meghatározni, az egyes pártcsoportok, sok esetben az egyes párttagok részére is. Ez segiti a feladatok hatékonyabb végrehajtását. Tapasztalataink azt mutatják, hogy sokkal nehezebb feladatot jelent alapszervezeti vezetőségeinknek az ideológiai jellegű határozatok előkészítése, fogalmi, tartalmi és gyakorlati alkalmazása tekintetében.E munka elvégzéséhez alaposabban kell ismerni a pártalapszervezet adott ideológiai helyzetét, amely sokrétűbb és nehezebben megfogalmazható, mint egy gazdasági probléma. A vezetőségek ilyen irányú munkájánál segítséget jelentett az alapszervezetek vezetőségei részére indított tanfolyam, melyre ebben az évben is sor kerül, a tematika összeállításánál több ilyen jellegű téma beállításával nyújtunk hatékonyabb segítséget, A VB. munkáját megvizsgálva úgy értékeljük, - és ez a kerületi Pártbizottság által történt elszámoltatáson is megerősítést nyert - hogy a VB.munkájára a kollektivitás jellemző, E mellett messzemenően érvényesül az egyéni felelősség elve is. Az egyes témák előkészítését segítette, hogy minden évben egyszer felülvizsgáltuk a hozott határozatok teljesítésének - helyzetét, részletesen elemeztük az előterjesztésre került napirendeket. Jelentős segítséget nyújtott ez az állásfoglalás ok előkészitésében. i Az elemzés során az elmúlt évben felismertük, hogy az 1973. évben VB. elé terjesztett 46 napirend megosztotta a testület figyelmét, emiatt néhány témánál nem tudtunk alapos, SVT 740017 — — — —---■ j