Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1973-10-02
r n- rfc -V slas zol; Urbanovszky Állóért et. ; Hogyan folyik a kerületen kívüli üzemek koordinálása? A gyakorlatban folyik és a nagyvállalati szellemnek a listása jelentkezik, igy hasonló képet mutat azok munkája, akik felénk koordinálna]:. Megindult az afolyamat, hogy egy-egy vállalat meghívja egymást. Egyetértők azzal, hogy érdemes lenne e kérdésre jövő év végén ismét visszatérni. S zaka1i Józ se f e t.; Javaslom, hogy a Végrehajtó Bizottság a jelentést fogadja el. A jelentés egy határozat egész évi végrehajtása során szerzett tapasztalatokat Összegezi, s az összkép megítélésünk szerint megnyugtató. Javaslom továbbá, hogy a kerületben működő, koordinációs munkát végző pártszervezetek titkárai hasznosítás végett kapják meg ezt a jelentést. Fordítsunk egyre több figyelmet azoknak az üzemeknek a helyzetére, melyeket mások koordinálnak, a mi területünkön. A másik dolog amit az anyag is jelez, hogy javult a kapcsolat a vidéki gyáregységek pártszervezeteivel. Például a SZIM-nél nagyvállalati szinten, amikor összeáll egy anyag, tartanak egy koordináló értekezletet, ahová meghívjak avidékre telepitett gyárak illetékes vezetőit. Kőbánya érdekelt ilyen szempontból Négöád - Szolnok - Bács megyékben. Érdemes lenne megegyezni ezeknek a megyéknek a vezetőivel, hogy ők összehívnák az érdekelt vállalatok vezetőit. A koordinábiós pártszervezetek kapják meg a jelentést és ez év december 31-ig értékeljék saját tevékenységüket és foglalják össze a jövő évi célkitűzéseiket és programjaikat. H a t á r o z a t_i A kerületű: Párt Végrehajtó Bizottság a "Jelentés a kerületi Pártbizottság és a nagyvállalati központokban működő pártszervezet tek koordinációs tevékenységéről." cimü jelentést Szakait elvtárs kiegészítésével egyhangúlag elfogadja. | iH«i, ,------------- -----------" --------------------------