Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1971-12-14
A \ az üzemi demokrácia szélesítésére igénybe veszik a szocialista ' brigádmozgalom lendületét. /A Szerszám KTSz.-ben- c területen még csak a kezaeti lépések történtek meg./ Még mindig Jellemző, hogy az üzemi demokrácia fórumain a felszólalók elsősorban Jogaikért szállnak sikra, a kötelezettségekről sokkal kevesebb szó esik. a szakszervezeti szervek a demokratizmus fejlesztését központi kérdésként kezelik, iínnek érdekében a K. Textilben és a fémműben is több szakszervezeti oktatási csoportot szerveztek, 1 ahol a szocialista demokrácia időszerű kérdéseit tanulmányozzák. a párt- Kitíz. és szakszervezeti vezető szervek a témával testületi ülésen foglalkoztak, a IÜSz. elsősorban az ifjúság— politikai határozat kapcsán napjainkban pedig az ifjúsági törvény végrehajtása vonatkozásában. összefoglalva: ; Az üzemi demokrácia gyakorlásának formális és intézményes keretei mind három vállalatnál biztosítottak. Rendszeresen megtartják a vállalati vezetői értekezleteket, termelési ? tanácskozásokat, műszaki konferenciákat esetekként más Jellegű tanácskozásokat is szerveznek# / Brig. vez. ért. csoportos beszélgetések stb./ leladat; e kereteket tartalommal megtölteni tovább fejleszteni az üzemi és szövetkezeti demokráciát, biztosítani hogy a formalitásokon túl tényleges Jogok és lehetőségek álljanak a dolgozók rendelkezésére, demokratikus Jogaik gyakorlásához. /\ / /AjO r, . , rn , , i£/Ű'toiAAsri'V ;7 U ieisler lamasne Kutas János L Márton-/János \CVU' HW , r/ §-------------------------------------------------------------------“----------------------------------------------------------------r n _ 4 »