Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1971-02-10
--------- 1"1 11 ' I, , ----rmmmm n ’ - 10 _ Szakali József, et: A program elfogadását javasolom, továbbá azt, hogy az a program szolgáljon a választási agitáció egyik forrásául. A választási agitációs bizottság az anyagot hasznosítani fogja. Egyetértek azzal, hogy mind a három testület nagy felelősséget vállal a program céltudatos végrehajtásáért, a tanács elsődleges felelőssége mellett. Javasolom, hogy fejezze ki a társadalmi bizottság -köszönetét az üzemeknek, és köszönetünket fejezzük ki a mozgalom ilyen jellegű kezdeményezésért: Pelach Kornél elvtársnak. Tüzzük magunk elé a feladatot, határozott intézkedéseket kell tenni a tervek végrehajtására, elkészittetésére, a kapacitás felkutatására, a létesítményekhez szükséges területek tulajdoni viszonyainak rendezésére. Ez mind saját feladat, nekünk kell végrehajtani. Javasolom, hogy a három bizottság, mint keretprogramot fogadja el az előterjesztést, az időközben jelentkező igényeket vegyük tekintetbe, az éves részfeladatok kidolgozásánál. Az iskolák felszerelésének támogatásától nem szabad idegenkedni, 1 milliót szemléltető eszközökre a jövő évi programba be kell illeszteni. Verbai Lajosné, Kelemen János és Szabó Károly kezdeményezze az iskolák patronálásának felújítását. Javasolom, hogy legközelebb szeptember hónapban ülésezzen a bizottság, értékelje az 1971-es feladatok addigi végrehajtását, vitassa meg az 1972-es tervet, alapvető célkitűzéseket. Elvileg szerepeltethetjük a programban az elfekvő kórház kitelepítését, a IV. ötéves terv vége felé. Határozat A X.ker. Pártbizottság, a X.ker. Tanács Végrehajtó Bizottsága, valamint a Hazafias Népfront Elnöksége, az alábbi határozatokat hozta: 1.) az üzemek és vállalatok által, kerületfejlesztésre biztosított 100 millió Ft felhasználására vonatkozó programot elfogadják 2.) felelősseget vállalnak - a kerületi tanács VB. felelősségének kihangsulyozásával - a program végrehajtásáért. Határidő: a IV. ötéves terv időszaka Felelős: Dr. Orsai János a X.ker. Tanács VB elnöke U----—---