Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1971-02-10

r n oldanak fel. Igyekszünk vállalatokat ide tele­píteni, pl. elsősorban építő vállalatokat, vállal­tuk, hogy biztosítjuk részükre az elhelyezést, de az nagyon nehezen megy. A programban feltűnik: a tartalék összegek hiánya, ez akadályozza a mun kát, különösen ha az ár­emelkedésekre gondolunk. Továbbá: kapacitásokat nem tudtuk még szerződéssel lekötni, csak szóbeli megállapodásaink vannak. Felmerül az a kérdés is, vájjon bírják-e majd a tetemesen megnövekedett munkát a szakigazgatási szervek? Vállalataink itt is segítségünkre siettek, mert fel­ajánlottak a beruházások bonyolításában és a mű­szaki ellenőrzés biztosításában a közreműködést. Ezeket kívántam még kiegészítésként elmondani, kérem fogadják el a beterjesztett programot és támogassák annak megvalósítását! Dr. Varga Edit et, ; Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy az itt előterjesztett célkitűzésekkel a bizottság teljes egészében egyetértett. Feladatunk: műszaki realitás szempontjából meg­vitatni az 1971-es évre vonatkozó feladatokat. A bizottság elfogadára ajánlotta ezt a programot, a bizottság tagjai azt is felajánlották, hogy a vállalati szakértők társadalmi mun kában lebonyo­lítják a beruházásokat es a műszaki ellenőrzést. Az erre a munkára kijelölt tagok névsorát át­adjuk a Végrehajtó Bizottságnak. A Társadalmi Bizottság azt - kérte a Végrehajtó Bizottságtól, hogy kb. május hónapban - a vitás kérdések addigra tisztázódnak - mégegyszer üljünk össze, elsősorban a tanács hatáskörén túlmenő ügyek megtárgyalására. A két alkalommal lefolytatott vitán megmutatkozott az erdekelt vállalatok felelősségérzete a programmal szemben. Pl. a szakértők rendelkezésre bocsájtá­­sa, továbbá az az ígéret, hogy amelyik vállalat "nem akar teljesíteni" erre közösen rábírják! Javasolom a program elfogadását! ,Lás?1Q et-: Három!: kérdést szeretnék feltenni a programmal kapcsolatban: 1./ elhangzott itt, hogy az óvoda fenntartásához biztosítva van a fedezet, de mi lesz a többi létesítmény fenntartásával? Ez rendben van-e? 2./ az Ut- es Létesitménykarbantartó Vallalat, kinek az üzeme? L —-----_J

Next

/
Thumbnails
Contents