Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1968-05-31

- 3 - St.sz.3223 Jövedelmezőség; A lakásépítkezés a múlt év végéig a kivitelezők részéfé veszte-^ séges, mig a többi épitési ágazat nyereséges volt. /A lakásépítés és az ipari építés között a jövedelmezőség szintjének különbségé 6,9 % volt. Budapesten a különbség még nagyobb./ A lakásépítési veszteségre az állam a kivitelezők részére dotá­ciót biztosított. A dotáció ez év elejétől megszűnt. Az uj árak­­, han ay.nnhan véleményünk szerintiiem szamöTtalTTeir az egyes__epi­­'L térí ágazatokban korábban kialakult jovedelmezősegl" szintkülonb­­fséget, tehát a laká sepTE es~valtözatlanül^iényeg^esen^Tiá sabb I helyzetben van. Így az az elgondolás, amely7 szerint az uj mecha­nizmusban közgazdasági eszközökkel^ ösztönzik az építőipari kapa­citást a politikailag rendkívül fontos -lakásépítés felé, a jelen­legi árrendszer mellett megítélésünk szerint nem valósulhat meg. Megemlítjük, hogy az EM.Közgazdasági Főosztályának számításai szerint is a vállalatnak 1968-ban mintegy^. 70 millió Pb. adózat­lan nyereségre kellene szert tennie ahhoz, hogy valamivel az építőipari átlag feletti eredményt érjen el. Ozámitásaink sze­rint a nyereség ez évben csak 20-30 millió JÜL^JsjLZQjLti várható. Ez a nyereségtömeg azonban nem teszi lehetővé a megfelelő része- 1 sedes fizetését, a szükséges fejlesztéseket, pl. központi telep •'Llétesitését stbT Számítunk árra, hogy amikor az átárazások ügye \tiázkaződik, történnek intézkedések a lakásépítés árainak ügyében. Néhányat jelenlegi problémáink közül megemlítünk: Bár az átárazások még nem fejeződtek be, eddigi számításaink sze­rint különösen a társasház építkezések .jövedelmezőségének alakú- Jjlásávaí lesznek problémák. Ugyanis az építtetőknek járó állami ( NMutáció nenTTédözi a régi és az u.i árak közötti differenr.iát~7 A , jTM*'' különbözet veszteségként a EEvitetLo-ZÖ vállalatoknál jelentkezik. M .^r^Ebben az évben ez kb. 1000 lakást érint. Ugyancsak jelentősen terheli ez évi gazdasági helyzetünket, hogy aj-> l a múlt évben átadott 3060 lakásból több mint 1000 lakást decemoer-­j|> beáradtunk át, amelyeknek hiánypótlási munkáit ez évben végeztük. Jelentős kiesést és veszteséget okoznak, és a meglévő kapacitás kihasználását is akadályozzák az anyagellátás nehézségei. Az éves kapacitás szerződéseket időben megkötöttük, egyes anyagokból azon­ban nagymértékű hiány van és ez a lakásterv^ teljesítését veszé­lyezteti. Ilyen pl. a hosszú ideje.tnrtá_naőhi.ány^--£LZ_._egyes__iáő •• szakokban jelentkező vékony vajUkaviofl hiánya* Ugyahcsair­gondot okoz” számos"" "építőanyag gyenge minősége, amely sok esetben párosul a munka nemkielégitö színvonalával es gyakran von maga után jogos minőségi kifogásokat. r n

Next

/
Thumbnails
Contents