Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1965-04-23

r h- 4 ~ mellett; fő célja a prevenció, a bajok megelőzése, a problémás gyerekek szüleivel való foglalkozás. A S zül őb i zott ság pedagógiai l)ro;^a;A',:mda marxivá ja a lakót érit let ek~_ re is kiterjed, A körzetekben folyó ismeretterjesztő előadások tematikájában éven­te 20—25 pedagógiai,előadás szerepelt. Jól bevált módszer az általános iskolák I. osztályba lépő gyerekek-szülei és az első osztályt tanitó pedagógusok találkozója, melyet,minden evben meg­rendeztünk, a feladatok megbeszélése céljából# A találkozókon általában 500-600 fő szokott megjelenni# Az 1964-65-ös iskolaév ^ beindítása előtt megrendeztük a középiskolába lépő - első osztá­lyos gyermekek szüleinek találkozóját is, mely várakozáson felül jól sikerült. /Az oktatási osztály kérésére,/ A szülők pedagó­giai műveltségének növelését segítették elő a " szülők akadé­miája” cimü előadás sorozatok, melyek éveken keresztül mind színvonal, mind lát ogat ott sá; tekintetében jól sikerültek. Három " szülők akadémiája “ 5o előadásén, mintegy 12 ezer szülő vett részt,. A megnövekedett követelmények, a szülői társadalom ne­velése, megnyerése, differenciáltabb munkamódszer alkalmazását tette szükségesséa Az 1964—165—ös évben a pedagógiai propaganda munkát de cent rali 5 ál tűk és a kerület 6 pontján szerveztünk "szü-^ lök akadémiáját ”r Az előadássorozat összeállításánál messzemenő­en figyelembe vettük a különböző lakóterületek adottságát, a lakosság összetételét, iáinak ellenére, hogy az uj útkereső mód­szer az oktatási osztály /az iskolák igazgatói / és több pedagó­gus bevonásával lett kidolgozva, az eredmény különböző. Ahol a szülők és a pedagógusok megértették a pedagógiai propaganda jelentőségét, ott esetenként 15o—2oo szülőt tudtak mozgósítani, ahol pedig nem tulajdonítottak,e kérdésnek kellő fontosságot, mindössze 25-3o fő jelent meg# A lakóterületen rendszeressé és népszerűvé váltak az apák és nagymamák találkozóin Az apák ta­lálkozói a részletesen foglalkoztak az apa felelősségével a csa­ládi életben és a gyermeknevelésben, ill. a nagymamák nevelési i elveit igyekeztek a helyes cél szolgálatába állítani. Ezeket a találkozókat csalóién minden politikai körzetben megszervezik, évente legalább egy alkalommal /esetenként I00-I50 résztvevővel./ L---üh---_j

Next

/
Thumbnails
Contents