Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1964-11-20

- 13 -Egyes esetekben túlsók a meghívottak száma, sokszor olyanokat is meghívunk, akik nem tudnak érdemben! se­gítséget nyújtani, csupán - hozzásaolásukkal - aa időt húzzák. Teke elvtárs megemlíti azt a esetet, amikor a Zentai elvtárs által és Baranyai elvtárs által elmondottak a munkásőrséggel kapcsolatban - ellentétesek voltak. Megjegyezi, ftogy a problémákat előre kellett vélna meg­beszélni, tisztázni - amellett, hogy ez igy helytelen volt - nagyon megnyujtóttá a végrehajtóbizottsági ülés idejét. A szóbanforgó előterjesztésért felelős elvtársak ^ ügyeljenek az ilyen dolgokra is. Kéri a titkár és csop.vezető elvtársak, hogy a jövőben az anyagokat tekintve, nagyobb hatékonyságra, magasabb színvonalra törekedjenek. Hiányolja, hogy az utóbbi időben a Pártbizottság nem vonja be különböző - szakkérdések megtárgyalásában, egy-egy anyag elkészítésébe - a társadalmi munkatársakat, holott azok igen hatékonyan tudnának segíteni. Pl.az ipari bi­zottság. Az ebben a bizottságban dolgozó elvtársak minden lehető segítséget megadnának az apparábusbeli elvtársak­nak. Dikó elvtársnő: Megemlíti, hogy szintén beszélgetett pártbizottsági tag elvtársakkal. Véleményük; a kerületi Pártbizottság munkája, irányítása jó, megfelelő, az ülések hangnemét is megfe­lelőnek tartják. Azonban Orgovány elvbárs pl. /sgazd.bizottság tagja;/ em­lítette, hogy a munka eléggé rapszodikus a bizottságon belül. Megemlítette még Orgovány elvtárs, hogy a munkát a határidők reális meghatározásával is javítani lehetne, valamint hatékonysága is emelhető lenne ilyen módón* Novák elvtárs, aki az építési bizottság tagja, megjegyez­te, hogy ők sok súlyos problémát vettek észre, vájjon a Végrehajtóbizottság látja-e ezeket és foglalkozik e velük érdemben ? Valamint kérdezte: a kerületi Pártbizott­ság valóban súlyának és fontosságának figyelembevételével közli-e a problémákat az építkezésekkel kapcsolatban, - a f e1sőbb s ze rve kke1. Dikó elvtársnő javasolja, hogy az építési bizottság tagjai kapjanak erről tájékoztatást. . / . (I _______________________________________\_______________ ______ L _] r n

Next

/
Thumbnails
Contents