Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1964-11-20

A kerületi Pártbizottság munkájáról: A napirendre tűzött térnálf jók voltak, a célt szolgálták. A Pártbizottság informáltsága nagyjából megfelelőnek mondható. Helyes gyakorlatnak bizonyult az, hogy üléseinkre sokesetben meghívtuk - a téma jellegétől függően - az üzemi pártbizolt­­sági titkár elvtársakat is. Úgy a Pártbizottság, mint a Végrehajtóbizottság által hozott határozatok végrehajtására visszatérünk, beszámoltatás is meg­történik ezzel kapcsolatban. Azonban többet kellene majd azzal foglalkozni, hogy mit és hogyan segítünk a határozatok végre­hajtásában ? Feltétlenül fontos, hogy a végrehajtása menete közben is rajta tartsuk szemünket, ne pedig csak "regisztráljuk" az eseményeket. A Pártbizottsági tagok munkája, különböző munkabizottságokba való bevonásával kapcsolatban: Ezzel kapcsolatban sokféle módszerrel kísérleteztünk, az elv­társak valóban részt is veszhek különböző bizottságokban, azon­ban a megoldás nem kielégítő - a pártbizotbsági tagok nem elé­gedettek, problémák mutatkoznak; Jelenleg igen sokfajta bizottság működik: fegyelmi, export, községpolitikai, művelődési, oktatási, sport, párt és tömeg­szervezeti - stb. bizottságok. Azonban a Budapesti Pártbizottság határozata értelmében arra kell törekdnünk, hogy csak legfeljebb három bizottság működjék, pl: ipari - közgazdasági, városgazdálkodási bizottság párt és tömegszervezeti bizottság Ideológiai és kulturális bizottág. Tehát e három bizottság működése lenne reális, a jelenleg működő 19 bizottság helyett. Az apparátus munkájával kapcsolatban: Az apparátus munkája jelenleg kiegyensúlyozott, egészséges munkalégkör uralkodik. Minden elvtárs igyekszik szorgalmasan, jól dolgozni. Múlt évben átszervezést hajtottunk végre az apparátuson belül. A Politikai Bizottság ezév május 13-án foglalkozott ezzel a témá­val. Az általa hozott határozatokat - szervezéssel kapcsolatban - fél esztendőn belül végre kell hajtanunk. A múlt évben történt átszervezésünk lényegében bevált, helyes és jó volt, megkönnyítette, mélyebbé tette a munkát. Hgcszhosnak bizonyult a pártkőrzetek egykézben tartása is. Azonban -az eredmények mellett - á árnyoldalai is voltak az átszervezésnek. Kissé háttérbe szorultak fontos dolgok, mint pl: dem.centralizmus, kollektív vezetés stb, s - nem szabad emlités nélkül hagyni - az ideológiai munka sincs a megfelelő helyén, u _| 1- 9 -

Next

/
Thumbnails
Contents