Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1963-09-28

r n- 31 -Sok problémát igaz, hogy csak beruházással lehet megoldani, ezek mellett azonban nem szabad megfeletkezni arról, hogy szemlélet­beli hibák is vannak. Többet kellene pl. a szakszervezeteknek foglalkozni az emberek nevelésével. Hévizi István elvtárs határozati javaslatként az alábbiakat mondotta, el: Az anyagot teljes egészében küldjük meg a négy üzem pártszerveze­tének^, és kötelezzük arra, hogy féléven belül, valamilyen foi“umon tűzzék napirendre. 1964. április 1-ig kérjük a jelentést, hogy a felvetett konkrét kérdésekkel kapcsolatban milyen intézkedéseket tettek. Ezen kivül, - egy mellékelt levéllel - megküldjük a minisztérium pártszervezetének is, esetleges segitségnyujtás végett. A Végrehajtó Bizottság a határozati javaslattal egyetértett, azt elfogadta. III. Harmadik napirendként a VB. az 1963. évi költségvetés első féléves teljesítését, és az 1964—es költségvetés tervezetet tárgyalta. Dr,Parányi János elvbárs: A tagdij bevételeket miért az elmúlt év legmagasabb hónapja szerint tervezik? Somkuti József elvtárs: Tisztázni kivánta, hogy a költségvetés tervezetben miért nem szerepel propagandaanyag és könyvtárfej­lesztés? Miért javitott a gazdasági osztály az üzemek költségvetésén, olyan ^ esetben is, amikor kb. egyforma nagy vállalatokról volt szó. Konkrétan: a Kőbányai Szerszámgépgyár, mely most volt átszervez­ve 43oo forintot tervezett. Csökkentették 38oo forintra. Ugyan­akkor a Mélyfuróberendezések Gyára 92o forintos emelkedést ter­vezett be, amit a gazdasági osztály jóváhagyott. Kiss Eerencné elvtársnő válaszában elmondotta, hogy a bevételek tervezésénél "kerületünkben bevált ez a módszer, hogy a legmagasabb hónap alapján tervezünk. Igaz, hogy könyvtárfejlesztést nem terveztünk be, azonban szere­pel egy olyan tétel, hogy könyv és oktatási anyag ktg. Ennek az összegéből biztosítottnak látja Kiss elvtársnő azt, hogy a könyv­tár számára megvegyük a szükséges elméleti könyveket. Ha azonban ez nem lenne elég, úgy az értekezletek költségeiből fennmaradó összeg is rendelkezésünkre áll ilyen célra. Az üzemek költségvetései különböző összetevőiből állnak. Amig a Mélyfuróberendezések Gyáránál indokolt volt az emelkedés, - a Kőbányai Szerszámgépgyár 5oo forinttal több reprezentációt terve­zett a megengedettnél. Ezt ugyanis a taglétszám alapján állapít­hatjuk meg. Ezzel az 5oo forinttal csökkentettük a kültségvetését. Azoknak a vállalatoknak a költségvetését, akik késve küldték meg,- a következő VB. ülés elé terjesztjük. I - -- ^— — I

Next

/
Thumbnails
Contents