Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1963-02-15

r n- 5 -Sipos elvbárs: /:Magnezit főkönyvelő:/ Az elhangzottakkal egyetértek. A felvetett kérdésekkel kapcsolatban azonban feltétlen sziikséges egy-egy kérdésre választ adni. A Pártbizottság elé azt akartuk hozni, hogy eddig milyen ered­ményeket értünk el. Amikor az anya elkészült 2o oldalas volt, amit természetesen le kellett szűkíteni. Az elvtársak tudják, hogy azonos profilú üzemek kerültek össze­vonásra. Viszont a profiltisztítás nem olyan mértékben_lehet­séges, mint azt szeretnénk. A gyárak közötti technológiai azonosítás is igen kicsi. Mi látjuk a feladatokat, azonban igen nehéz megoldani, ezert 1963 évben nem igen lesz komolyabb változás. Egyetlen egy termék van, amelyet mind a három üzem gyárt, ez pedig a samot. E területen csak azt lehet tenni, hog^csak az az üzem ter­meljen samotot, ahol legjobb a termelési viszony. Az átszervezés előkészítésében a kinevezett igazgató elvtárs novemberben bekapcsolódott, megbeszéltük az egész vállalat szervezeti egységének felépítését, Az átszervezést nagymérték­ben megkönnyítette a pénzügyminiszter elvtárs által kiadott tematika és a külföldi folyóiratok. Viszont különösebb gaz­dasági eredményeket nem Ígérhetünk, mert annak úgyis a ter­melésben kell jelentkeznie. A gyáregységek kérdését még nem tisztáztuk. A bázis vállalat kérdése még nem merült fel olyan konkrétan mint itt az anyagban. A szervezési lehetőségeket befolyásolja a meglévő káderanyag. Azt ^szeretnénk ha a nagyobb szervezeti egységek kialakításánál a káderek megfelelő be­osztást kapnanak. Az átszervezés során a részfeladatok megoldásában voltak prob­lémák, A szervezeti szabályzat és az ügyrend között azért van eltérés, mert az ügyrend előbb készült. Az anyagbiztositás terén szakmánkban a megrendelés negyedéven­ként történik. Ugyanakkor a havi tervlebontást is mi adjuk meg az üzemegységeknek és az értékesítés központilag történik. A Magnezitgyár termelési terve igen bonyolult, ezért volt ^ szükség arra, hogy a gyáregységekben a régi vezetők megmarad­j anak. Amikor az ügyrendet elkészítettük a feladatokat igy osztottuk szét, hogy a központi vezetés, és irányítás érvényesüljön. Azonban a feladatokat nem^tudjuk következetesen végrehajtani, az ügyrend kiegészítése végett. Felvetődött, hogy lassú az átszervezés üteme. Ez fennáll, de viszont nem zavarja a termelés folyamatos biztosítását. Az első hónap eredményei azt mutatják, hogy nincs különösebb probléma. A gyáregységek megfelelően teljesítették a januári és febr\iári dekádtérvükét. 1963-as évben azért vagyunk nehéz helyzetben, mert a három vállalatnál az összevonás következ­tében kb. 8 %-kal csökken a volumen, külső tényezők miatt. A vállalati létszám megtakarítása érdekében mindent megteszünk, de viszont ez mindössze 1 -1 1/2 % lehet. A minisztérium sze­rint nem az a fontos, hogy létszám megtakarítás legyen, hanem az, hogy az átszervezés zavartalanul történjen. Az átszervezést és a termelést nem lehet elválasztani egy­mástól. Január 1-ével átvettük a vállalatot, ugyanakkor biz­tosítottuk a termelés zavartalan menetét. Az ügyrend és a szervezeti szabályzat valóban ellentétes, azonban a fennálló problémákat most igyekszünk rendezni. A feladatokat kiadtuk a gyáregység vezetők részére.

Next

/
Thumbnails
Contents