Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1963-02-15

r ~i-4-Feltétlen helyes, hogy egységes vállalat kialakítására törekszenek, mert igy a vállalatokon belüli sovinizmus megszűnik, a munkaerőgazdálkodás is eredményesebb lesz. Az elvtársak munkáját komoly mértékben segíti az a tény, hogy egy területen vannak. Pártbizottság jön létre, igy a partnerek kialakítása is egységesebb lesz. összefoglalva: Az anyag tanulmányozása után minden érv amellett szol, hogy meg van az adottság egységes válla­lat kialakítására. Sablonszerűén a feladatokat megállapítani nem lehet, ahány gyár, annyi probléma és különböző feladatok vannak. Az összevonással kapcsolatos eredményeket majd csak 1 év múlva lehet lemérni. A KGM-mel kapcsolatban: nem lehet ide^lenes kinevezésekkel dolgozni, mert amig úgy érzi a dolgozó, hogy beállítása csak ideiglenes másképpen dolgozik, mintha tudja, hogy ez a végleges beosztása és a feladatokat neki kell végre­hajtani. Tóth elvtárs:/:Kőb. Téglagyár:/ Számunkra igen érdekes amit Varga elvtárs elmondott. Nálunk is olyan elképzelés van, hogy teljesen önálló szerv jöjjön létre. A kisebb vállalatok­nál a funkciók megmaradnak, csak az adminisztratív appa­rátus lesz kisebb. Ezzel a szervezési formával nem tudunk egyetérteni, mert szétforgácsolja az erőt. Feltétlen fontos, hogy a vállalatok összevonása alkalmá­val az értékesítés a központi szerv kezében legyen, a gyár­egységek viszont a termelés zavartalan ütemét biztosítsák. Véleményünk szerint a Kőbányai Téglagyárat kell elsősorban erősíteni, hogy a kisebb vállalatokat be tudjuk fogadni. Hévizi elvtárs: Az elvtársakkal nem beszélték meg az átszervezés fe­ladatait? Ugyanis a GB. és a Budapesti Pártbizottság már ^ jóváhagyta az átszervezést, sőt a pártszervezet terén is döntés történt. Pálfy elvtárs: Az anyag foglalkozik azzal, hogy a jövőben feltétlen ki kell kérni a dolgozók véleményét, mielőtt az átszer­vezéshez hozzákezdenénk. Nálunk is átszervezés történt, azonban nagyon nagy távol­ság van a központi vállalat és a gyáregységek között. Az átszervezés alkalmával első intézkedésünk az volt? hogy az ügyrendet elkészítettük, felmentettük az igazgató elvtár­sakat és az uj munkakörüknek megfelelően kiadtuk a meg­bízóleveleket és az ügyrendet. Ennek ellenére mégis előfor­dult olyan eset, hogy a bajai gyáregység felhívott bennün­ket hogy mit csináljon, mert a főkönyvelő elvtárs felmon­­, dott. Varga elvtárs foglalkozott azzal, hogy az eredményeket nem érdemes jelenleg mérlegelni, mert azok úgyis realizálódnak majd az eredményekben. Hegyi elvtárs szerint 35-4o fős megtakaritás lesz az átszer­vezés során. Mi már december hónapban foglalkoztunk 51 ember elhelyezésével, mivel a gyáregységek területén ennyi sza­badult fel. Szerintünk helyes ha a dolgozókkal megbeszélik a problé­mákat, mivel a dolgozók úgyis tudomást szereznek róla, mely a termelésre kihatással van. 11 ■ 1 1 \--------------

Next

/
Thumbnails
Contents