Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1962-11-19
Orbán elvtáesat továbbra is Javasoljuk a kerület képviselőjének, mivel szereti a kerületünket és Őt is szeretik az emberek, Harustyak elvtárs 1947-től képviselő, igyekszik jól dolgozni, de egyre több helyen merül fel családi élete. Több megjegyzés hangzott már el eddig is, hogy neki mindent szabad, masnak semmit. Sok panasz érkezett olyan irányban is. h.ow a beszámolói _ túl hosszúak és legtöbb esetben felkészület^ lenül je lentije raeg. Javaslatunkat Harustyák elvtárssal kapcsolatban úgy tesszük meg, hogy nem javasoljuk, de viszont azt is Írjuk meg, hogy ebben a kérdésben nem vagyunk illetékesek döntésre. Járai elvtársnő január 1-óvel nyugdíjba megy, beteg nem javasoljuk újbóli megválasztását. Szabó András elvtárs pót képviselő, javasoljuk, hogy ne legyen jelölve, annak ellenére, hogy az üzemben ieren .ió munkát véeezo A tanács vezetőivel kapcsolatban: továbbra is javasoljuk mindhárom elvtársat funkciójában meghagyni. Elnök: Parányi János, helyettese Pálasch Ferenc, titkára Bőzsoki Mihályné elvtarsnő. A VB. a beterjesztett javaslatot egyhangúan elfogadta. Hévízi elvtárs: ismerteti, hogy a Politikai Bizottság határozata értelmében 196ö. február 24—én lesz az országgyűlési és tanács választás. A választás előkészítésére rövidesen vissza kell térni és 1963. január 1-ig a személyi javaslatokat el kell készíteni. Ismerteti, hogy november 2o-án kezdi el munkáját Pártunk VIII. Kongresszusa. Felszólalásra jelentkezett Zsarnóczai elvtársnő. Egei elvtárs csak altkor szólal fel, ha a Kongresszus titkársága úgy látja, hogy fizikai dolgozó is szólal joz X O X • Ha szót karok én is felszólalok. Úgy gondoltam, hogy a vezetés színvonaláról, az ipar átszervezéséről, problémákéról beszélek, Elmondanám, hogy meg kell szüntetni az ipar átszervezésével kapcsolatos titokzatosságot, kihangsúlyoznám azt^a fontos tényezőt, hogy az üzemekben nagyon fontos, hogy az igazgatónak megfelelő partnere legyen a párttitkár és az üb. titkár, Varga elvtárs:^Hévízi elvtársnak felszólalásában azzal a konkrét t«nyezővel_iSéfoglalkozni kellene, hogy mielőtt az átszervezés megtörténilc, világosan mondjál: meg az elvtársak, hogy mit akarnak csinálni, trösztöt, vagy országos vállalatot. Minden átszervezés, iparigazgatóság megszűnése növeli az illető vállalat vezetőinek felelősségét. Több napirendi pont nem volt, Hévizi elvtárs az ülést bezárja. .~p ^ ^ r f fyjOíA/Ci^j 1UL r "i * - 6 -