Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1962-09-14

A felszólalásokban főleg a termelés kérdései dominálnakp melyek segítő szándéknak. A személyi kultusszal kapcsolatos kérdések az utóbbi időben szaporodnak, de ahol szóba került, ott egyetértoleg teszik szóvá. A rendőrség egyik alapszervezeté­nél taggyűlésen elhangzott szerencsétlen megnyilvánulástól el­tekintve, egyetértés hangzott el a taggyűléseken. Valamennyi taggyűlésen birálták a KISZ tevékenységét, de úgy, hogy önmaguk hibáját felelősségét is felvetették. A taggyűlések általában 3 ~ 3 és fél órásak voltak,de volt olyan is, amely 7 órán át tartott, őíeg kell jegyezni azt is, hogy nagyon sok a taggyűléseken az u.n. állandó hozzászóló, akik mint mindig, most is nagyon aktivak. Ezek után az u.n. "nagy menők" után nem szívesen szólalnak fel a fizikai munká­sok, egyszerűbb párttagok. Fel kell hívni a titkár aÍvtársak figyelmét, hogy a beszámoló után tartsanak szünetet, hogy az ^ elvtársak össze l udják szedni gondolataikat,s ne azon a ciinen hangozzanak el hozzászólások, hogy "megmentjük a helyzetet". Ez fékezi a vita kibontakozását. A pártonkivüli felszólalókkal kapcsolatban: őszinték a meg­nyilvánulások, köszönik a meghívást, minden felszólaló a párt­­politikájával való e gye térté s üknek adnak számot. Pozitiv jelen­ség, hogy az Egészségház egyik pártonkivüli orvosa, Miieh doktor elmondta, hojy kitüntetésnek veszi a taggyűlésre való meghívását, hangsúlyozta, hogy egyetért a párt politikájával, és a pártonkivüli orvosok nevében felajánlotta segítségét. Hozzászólása nyomán határozat is születet' , - ugyanis Iv!ileh doktor javasolta - és erre a pártonkivüli orvosok vállalkoz­tak - hogy konkrét javaslatokat dolgoznak ki az egészségügy területén levő bürokrácia megszűnte tó sere. Kérik - igénylik, hoy a kerületi Pártbizottság segítségével ^ munkás-orvos találkozóra kerüljön sor. Elmondta Miieh doktor, hogy nemcsak az orvos, hanem a nevelő szerepét is betöltik, s ezen keresztül is segítik a pórt, politikájánál végrehajtá­sát. A Textilkutatóban a KGST-vei ka: csőlatban hangzottak el komoly észrevételek, javaslatok. Pozitiv 'jelenség ez annál is inkább, mivel egy évvel ezelőtt még nem ezek a tünetek voltak jellem­zők, inkább ellenző vélemények hangzottak el. A ha t ár o z a ti j ava s 1 a t o kka 1 kap c s o 1 a tb a:> i: Az a tapasztalatunk, hogy készítése sok időt vesz igénybe, többségük formális, non. elég konkrét, főleg szólamokat tar­talmaz. Javasoljuk: hogy ne erőltessük ezeket a határozati javaslatokat, főleg ott, ahol rendkívül nagy gondot okoz. Van olyan alapszervezoti titkár, aki elmondta, hogy két napig dol­gozott a határozati javaslaton, ennek ellenére nagyon gyengé­nek sikerült. Olyan helyen, ahol problémát okoz a határozati javaslat készítése, inkább jegyzőkönyvben rögzítsék a tag­­gyelésen e1hangzott javas1atokát. /0/0 r n _ 4. _ t- A ----ZJ

Next

/
Thumbnails
Contents