Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1960-02-12

n J 0 X 6 ütés ' -" J 4 0 i§L IlaJ-MiJlg- tafctelS11L JM vé t;en. .ffiuj^A járói a # As 1956-os elImforradalom előtt a V,&=ban 3„5©o dolgosó közül l.goo párttag volt, az ösazlófaszámhoz viszonyítva *s 34*4 %0 Az @llenforra« dalom után 1957 május 1-ig főleg volt MDF* tagokból 328 párttag lépett be &z Mü"MP-b©* Május 1-től az átigazolási határidő lejárta után egé­sz ©n 1958 december végéig, a taglétszám minimálisan emelkedett, amit legjobban az mutat, hogy 1958 december 31-ig csak 395-re emelkedett a tagok és tagjelöltek ©zárna a VK-ban* Ez a lassú tag és tagjelölt növekedés arra vezethető vissza? hogy az akkori VK* Pártbizottságban uralkodott olyan nézet, hogy a taglétszám elegendő, annak növelés® inkább káros, mint hasznos, továbbá abb&X a nézetből fakad, hogy aki igazán meggyőződéses kommunista az 1957 május 1-ig úgy is kérte a felvételét és aki &z után kéri, azt legalább is kót­­kedés sál kall fogadni.} A beszámolónkban elsősorban az 1959 évben végzett tag éa tagjelölt fel­vételi munkáról' számolunk be. Hogy ezt értékeljük az alábbiakban röviden beszámolunk, milyen volt a párttagság összetétele 1958 december 31-én„ Ebben az időpontban a 395 párttagból 2o2 volt a jelenlegi foglalkozásé­­ra nézve io munkás és 195 alkalmazott* I A belső összetétel már mm volt ilyen kedvező, mivel a munkások közül csak lob fő volt szakmunkás és az alkalmazottakból csak 68 volt az ér­telmiségiek száma és ez értelmiségiek közül Összesen 15 mérnökünk volt. Xge-n alacsony volt a párttagok iskolai végzettsége. Az egész párttagság 74- $»énak raax* 8 általános iskolája volt, melynek többmint a fele 6 ál­talános iskolát, illő ®z alatt végzett, A kor megoszlás megfelelő volt, mivel a párttagság $o %-a 4o éven aluli volt és egy jelentős rész© 4o-5o éves korhatárban mozgott. Megfelelő volt létszámunkhoz viszonyítva; a nők arányazárna is, mert az 1.036 női dolgozó, közül 124- volt a női párttagok száma ez a női dolgozók 12 $~át teszi ki0 / ’ 1 * u.------------------------->k -_____________________________________________J

Next

/
Thumbnails
Contents