Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1960-02-12

r h _9_ :i in Hévízi elvtárs: xb'z a jelentés rendkívül diplomatikus jelentés. A MTI munkatársa tegnap beletekintett ebbe és ők is megállapították, hogy amit ide­hoztak, abban a valóság van lefektetve, de nem foglal állást semmi­ben,- pl. jelzi, hogy hányán vannak úttörők, de hogy ez kevés, vagy sok, áráról nem beszél. Már '/ hónappal ezelőtt hallottam, hogy a k., kerületi ubtöi’ő—mozgalom messze a legvégén halad,létszám tekin— teteben. Dr. Drenyovszkyné elvtársnő: agy problémával szeretnék foglalkozni az erkölcsi, politikai nevelés kérdésével, az iskolai és uttorőmunka kapcsán. A jövőt illetően leg­fontosabb a szocialista tudatformálásban az iskola. A nevelesi célo­kat és módszereket illetően az uttörőmozgaloardöntő változást nozott ez az időszak. Azelőtt teljesen az iskolára szorult ez a mozgalom, viszont most amennyire mi kivülröl látjuk az a helyzet, hogy teljesen _ elszakadt az iskolától, úgyhogy a pedagógus, aki jószándékkal szíve­sen segítene, kénytelen a kevesebb munkával saját maga összeszedni a lehetőségeket erre. De ilyesmire nem szívesen vállalkozik. Maga a,csapat számára kiadott munkák nem törődnek az osztályfönöfi mun­kával. Un szerintem az Úttörő Szövetségnek kellene megfogni ezt a dolgot, mert nem képesek rá az iskolák és a ker.-i vezetés sem, hogy amikor az iskoláiknak a Művelődésügyi Minisztérium összeállítja az anyagokat, ami az erkölcsi politikai nevelést segíti, ott szer­ves kapcsolat legyen az iskola és az úttörőmozgalom között a nevelés tekintetében. Több tervszerűséget a nevelő munkájukban, mint ami most van. Kihívtuk Csillik elvtársat, aki 2 remek órát biztosított az úttörő—mozgalomnak, de a nevelés kérdésénél ezt csak alkalomszerű­ként lehet megemlíteni. Kérdések: T u r i n é elvtársnő: Hogyan értékelik a szülői munkaközössegek ezirányú tevékenységét és ennek a munkának a segítése érdekében mit kívánnak tenni? Kelemen elvtárs: Hány tagú,elnökség van és kik a tagjai? Vagyóczky elvtárs: Mit kell tenni a csapatvezetők biztosítása területén. A kerületi Oktatási Osztályt felkérjük, hogy már.most, amikor a különféle pedagógusok állásáról van szó, úgy válogassuk ki őket, hogy ők mar ott az iskolában csapatvezetők lesznek, áthelyezéssel is segít— sen az Oktatási Osztály, hogy megfelelő emberekről gondoskodik.' A Pártbizottságnak megvan ehhez a politikai tekintélye, hogy ilyen , értelemben a_ker.-i Tanács felé, esetleg a PŐv. Tanács felé is eljárjon. A jelentésben bizonyos fokig utalunk arra, hogy eddig nem nagyon válogathattunk és még őszre sem válogathatunk a csapatvezetők között. Nekünk most a szükségmegoldásokat kell elfogadni. Olyan em­­be^cet kell elfogadnunk, akik a tantestület kollektív nyomása foly­tán elfogadja ezt a munkát. Ezek vagy megszeretik ezt a munkát és szívesen csinálják, vágy pedig erkölcsi kötelességüknek érezve azt foglalkoznak vele addig, amíg adandó alkalom nem kínálkozik arra, hogy abba hagyják.

Next

/
Thumbnails
Contents