Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1960-02-12
r “i szervezettől a titkárnak el kellett menni még az üzemvezetőnek sem tartozott beszámolni, hanem kilépő nélkül ment el. Nem alkalmaztak olyan módszereket, hogy az emberek felnézzenek rájuk, hanem azt látták, hogy bizony sok dologban problémák vannak. Feltétlenül fontosnak tartanám, hogy a határozati javaslatba vegyen H2öc be a VK pártszervezete egy olyan pontot, amiben a kommunista magatartásra hivják fel a párttagság figyelmét, hogy legyenek közvetlenebbek a módszerek, formálják úgy a párttagságot, hogy minden egyes kommunista olyan módszert tanusitson, hogy vonzóvá tegyék a Pártot. Az alapszervezeti titkárok segitségére kell menjenek Benkovits elvtársnak, mert ő egyedül nem tudja megoldani a problémákat. Az uj vezetés érezhető az egész pártvezetésen keresztül, de belső ügyként kell kezelni, hogy a kommunistáknak messzemenően kell a módszereiken javitani; igy fogunk tudni a munkásokhoz és értelmiségiekhez közelebb jutni. A tömegszervezetek szerepe a nevelés tekintetében; hogyan kell a dolgozókat a párttagságra nevelni. Az lenne a javaslatom, hogy a kerületi KISz-Bizottsag vizsgálja meg az üzemi MISz-szervezetnek az ilyen irányú munkáját, fiadig mindig az merült fel, hogy milyen segítséget ad a Párt a Kloz-nek, azzal kevesebbet foglalkoztunk, hogy a KISz-szervezetek milyen segítséget adnak a _ pártszervezetek részére, ifrdemes lenne a kerületi KiSznek megnézni, hogy a tfK-ban hogyan segítenek a pártszervezetnek a KISz-esek. Van még egy kérdés, ami nem világos előttem, mi az^oka annak, hogy a Vógrehajtóbizottság részéről egyetlen-egy elutasítás nem volt eddig. Általában a pártszervezetek igyekeznek megnézni, hogy kit javasolnak a' Pártba. Nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen nagy pártbizottságnál egyetlen-egy ilyen eset nem fordul elő, hogy elutasítanának valakit. . . Javasolom gyakrabban tűzze napirendre a kerületi pártbizottság a tag- és tagjelölt felvételi munkát, esetleg negyedévenként is szükség lehet rá. D i k ó Etel eÍvtársno: /-s Ez a napirend és az anyag sok komoly tapasztalatot nyújtott számunkra és azt a következtetést lehet levonni, hogy tervszex’üen kell foglalkozni nekünk is evvel a munkával. A régi MDP-tagok között vannak olyanok, akik rendes, becsületes emberek,- ezek szégyellik magukat. Félnek attól, hogy mit mondanak akkor, ha megkérdezi őket a taggyűlés, hogy miért most jöttek. Kérdeztem tőlük, hogy mit mondanának, azt mondták, hogy maguk sem tudnák megmagyarázni, mert hiányzik a pártélet, a hova való tartozás; ez mindenesetre pozitív náluk. Méhanyákat visszariasztott az is, hogy az egyes osztályvezetők féltékenyek rá, hogy ne legyenek az osztályon párttagok. Ezek köze tai’tozik a IVIEO és az Analitikai-osztály, Lehetnék köztük kommunisták, de az ő dolgaikba és a termelésbe ne üssék bele az orrukat. Éppen ezért azt csináljuk, hogy megkérdezzük az osztályvezetőket;, ho0y kérem mondja meg, mi a véleménye ennek az embernek a szakmai munkájáról. Ha rossz véleményt ad, megbeszéljük a_többivel is. Az ellenforradalom érezteti még utórezgéseit és vigyáznunk kell. A szakmai munka területére is nagy súlyt akarunk fektetni, hogy ne mondják, hogy az emberek csak a párttagsági könyv mögé akarnak bújva akarnak tovább lustán dolgozni. Főleg a fiatal műszakiakra _ akarunk számitani és a régiek közül azokra, akikre lehet számi báni. KISz fiataljaink a Párttól visszahúzódnak. Van olyan, aki csúcsvezetőségi tag. Lekötöttséget jelent nekik, egyetemre akarnak járni, udvarolni akarnak, jj?—4- évet akarnak várni. A KISz—ben aktívak, ae a Pártba belépni nem akarnak a lekötöttség miatt. Vannak olyanok, akik jönnének a KISz felöl, de mi akarunk várni velük. I.— -