Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1960-02-12
r n-2-teljes beosztásban vannak, 18 párttag van. Külön nem néztük meg a technikusokat. Inkább a munkás és pai*asztszármazásu mérnökeinkkel foglalkozunk. Turiné et.-nőnek válaszolja, hogy a 68 számot úgy kapták meg, hogy együvé vették a mérnökökét, technikusokat és az alkalmazottakat. 195ö-ban tárgyaltuk meg a tag- és tagjelölt felvételi munkát, akkor hasonló határozatokat hoztunk. Be kell törni azokra a területekre, melyeket a jelentés is tartalmaz. Az eredmények nem kielógitőek. Hogyan viselkednek a régi párttagok? 1959-ben a VK alapszervezetei megállapodtak abban, hogy elsősorban azokkal beszéljenek, akik voltak tagok és úgy néz ki, hogy a Pártban a helyük. A mostani felvételeknél is vettunk fel olyanokat, akik elmulasztották az átigazolásukat. Vannak, akik kommunistáknak vallják magukat, de nem lepnek be a Pártba. Kelemen elvtárs: Két pótkérdést tesz fel. 1. / Az üzemben van 5 1-éves pártiskolát végzett elvtárs, 10 5-hónapos " " " és 45 1—11 " " 11 ezek az elvtársak funkcióban vannak-e, vagy nem? Az a helyzet, hogy a kerületünkben sok száz elvtársunk elvégezte a 2-eves, 1-éves, 5-hónapos, vagy a korábbi 6-hónapos pártiskolát, de tekintélyes részük valahogyan éltünk. Benn vannak a Pártban egyesek, de nem funkcióban. Nem tudom hogyan áll ez a VK-ban? 2. / A párttagságnak 4-2%-a nem végzett 8 általánost. Milyen elképzelése van a pártbizottságnak ezek iskoláztatása tekintetében? Kovács D. elvtárs: A 5. oldalon a Törnegcikkgyárnál 15 párttag munkás van. Milyen ott az összetétel? Nők, vagy férfi szakmunkások vannak ott túlsúlyban? Vizsgáltátok-e, hogy mi annak az oka, hogy közömbösség mutatkozik meg a magas létszámhoz viszonyítva? - Es az ossz párttagoknak a száma a Tömegcikkgyárban mennyi? Benkovits elvtárs: Király et., én és még egy elvtárs végeztünk pártiskolát. Meg fogjuk nézni, hogy tényleg van-e harmadik elvtárs. A 5» illetve 5-hónapos pártiskolát végzett elvtársak jelentős pártfunkcióban vannak, de vannak olyanok is, akik még a Pártba sem léptek be. Az általános iskolát végzettek arányszáma nagyon rossz. Az elmúlt évben szerveztek is iskolát az elvtársak, a párttagok és pártohkivüliek járnak ide egyaránt. Határozatot hozott a pártbizo’ttság, a szakszervezet és a személyzeti osztály, hogy ebben az évben ne kb. 20-at, hanem minél többet iskolázzanak be. Kovács elvtárs kérdésére válaszol: Ebben az üzemrészben jelentős része nő dolgozó és itt is betanitott munkások vannak. A nő dolgozók sietnek haza munkájuk végeztével, a fiatalok pedig nem akarják lekötni az idejüket, szórakozni vágynak. De talán legnagyobb oka az, hogy gyenge a pártszervezet. Itt és még egy-két* alapszervezetnél változást kell majd végrehajtanunk. Ebből adódik, hogy a termelés frontján is gyenge itt a vezetés. L-------sJ .................................. ' 1 \--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------