Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1960-01-29

r ~i 1 .7. ''lO 1 Ők azt állítják, hogy ennek a hangulatnak csupán Picsor e. az oka, miért tett jelentést felsőbb szervek felé. A jelentés megtételét Picsor e. akkor tette meg, amikor már oda vitték az ügyet, hogy fegyelmi eljárást indítot­tak ellene. Van olyan hangulat is az üzemben, hogy a szilárd, kemény véleményt nyilvánító párttagoknak előbb, utóbb meggyűlik a bajuk Mészáros és Major e-al, mert azok igyekeznek el­nyomni a bírálatot. Ilyen hangulat Picsor e-al szembe is van, mert a biralatra S ia helytelenül reagál. A hibák kölcsönösen fennállnak. Olyan hibákat, amit Picsor e. elkövetett, elkövettek ok ^ is, mert ténylegesen az italozásba részt vett Major e. is, de őneki nem ártott meg, de Mészáros e. is ivott egesz m - nimális mértékbe, ezt viszont nem ismeri el. Győcsi e. határozottan állította, hogy két esetben ön­tött poharába, 5 sem mer erről nyilatkozni bátrán, mer most az a véleménye ha Picsor e-al végeztek akkor ra kerül q Sor• Különös hogy a két mozgalmi szarv vezetője nem azok ellen fflyt^a a6Lrcot, akik nem hívei a demokratikus rendünk­nek! hanem a szilárd párttag ellen. Virág, Picsor es uta­­nak majd mások. Az a tapasztalatunk, hogy túlságosan ráérnek !il.ni harccal. Szakvonali munkát igen keveset ve­­egymás ellem harccal. meghallgatottak kö­geznek, ez a vélemény el is hangzott a meghalló ZÜ1* .. ,, a választások előkészítésére időzitet­ük Picsor e.-al valő foglalkozást, hogy no keniljon be a , i. váltották, amihez nem a leg­­vezetőségbe ahonnan mar le is val szabályosabban x fogtak hozza. /v + *ifltt meghallgatva: Sándor József, Mészáros * TÍZ0®üor Jézssf! Picsor Márton, Pálmai István, P.rényi, . rTll ékhs Tőzsér, Erős, Szarka, lukács József, Ipacs, | Gyócsi íraurre, # . vnis-n János elvtársak. Szép, Kecskés Borbála, Ágai L j » Tóth Béla. .S**. - 50*0***** ttm**~*'*‘ l —-----­­i

Next

/
Thumbnails
Contents