Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1959-02-13
r I ■ - 6 -Az a véleményem, hogy megfelelően kézben kell tartani tevékenységüket és akkor jobban tudják képviselni az Üzemi demokrácia kiszélesítését. Az üzemi szakszervezetek tárgyalják meg a tanácsok munkáját, hozzanak határozatotokat arra vonatkozóan hogyan javítsák a továbbiakban munkájukat. Tanfolyamokat indítunk műszaki vona-lon az üzemi tanácstagok ismereteim . f e j 1 e s a t ' s ó r e. D e á k elvtársnő: A jelentési el egyetértek, melyből az domborodik ki, amelyet már osztályvezetői értekezleten megbeszéltünk. Helytelen úgy álláspontot foglalni ebben a kérdésben, hogy az üzemi tanácsoktól csak jó munkát várhatunk. A tapasztalat azt mutatja, hogy nincs még kialakulva a munkakörük, ahhoz még igen sok gyakorlatra van szükségük. Egy kicsit ebből a szempontból is kell nézni a munkájukat és segítséget kell adni részükre, ha komoly üzemi problémákkal akarjuk őket foglalkoztatni, megfelelő irányítás, segítség nélkül erre nem képesek. Ahhoz, hogy megfelelően végezzék feladatukat, tudásukat fej- _ leezteni kell és ha ez meglesz, nem fog hiányozni a lelkesedés sem. Az üzemi demokrácia kiszélesítésének kérdése - ezt*viszsza lehet vezetni oda - az igazgató elvtársak értik-e miről van szó.Ennek a kérdésnek a meg nem értése okozza a legnagyobb problémát, ha az igazgató elvtársnak ennek a szervnek nem tudnak segítséget adni. Van egy csőrré kérdés, probléma ami a szakszervezet és az üzemi tanács műnkéját illeti, ez a hozzászólásokból is kitűnt. Az elvtársiak úgy látják, hogy az üzemi tanács munkája megegyezik a szakszervezet általános , feladatával. Egyetértek Solti elvtárssal abban, hogy ha mi kerületi szinten hozzáfogunk ahhez,hogyan lehetne az üzemi tanácsok munkáját jobbá tenni, ezzel kapcsolatban egy javaslatom volna. Megbízatást kellene adni egy brigádnak, hogy kerületi szinten egy programot dolgozzon ki, mely a későbbiek során megtárgyalásra kerülne. Annak tapasztalatai alapján sokkal na-' ' ^ gyobb segítséget tudnánk adni az üzemi tanácsoké munkájához -. Kelemen elvtárs: [ Javaslom, hogy a VB. a jelentést teljes egészében fogadja el, a határozati javaslatot nem. Kötelezze a VB. a jelentést készítő elvtársakat, hogy a határozati javaslatot dolgozzák át, a következő szempontokat vegyék figyelembe: Az egész üzemi takács nem szakszervezeti kérdés, ez a párt, a gazdasági vezetés, az üzemi dolgozók, az üzemi demokrácia kérdése. Azt lehetne mondani, hogy ő a kalácsban a mazsola. A szemléletet kell megváltoztatni és itt kezdődik az üzemi tanács. 1957* első három hónapjában,tanácsellene ss ég volt - ezt ismerjük - erre létrehoztuk a termelési tanácsokat és ezek dolgoztak, tevékenykedtek. Majd azt a kérdést vetették fel az emberek, hogy jé lenne ezt az üzemi tanácsot szélesíteni. Eltelt azóta 2 esztendő és állítom, hogy a mi funkcionáriusaink jelentős része sem tudja ennek jelentőségét, annak érdekében, hogy az üzemi 'tanács feladatát betöltse, keveset tesznek - a szakszervezeti elnökök kivételével, a párttitkárok és az igazgatók. A*kerületi Pártbizottság elsősorban a helytelen szemlélet megváltoztatásért harcol. L - - — 1-------_j ........ .......... 1 ---------------■----------------