Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.15.a/4)
1958-10-29
Rátérünk azonban a hátralévő időben erre, foglalkozunk vele, - ezekkel a gondolatokkal egyetértünk. Ami az apróbb dolgokkal való foglalkozást illeti - egyetértünk vele, de a választások előtt már nem tudunk foglalkozni ezfcel. A Kőbányai Poroellángyárban pisa mellemnek szegezték a kérdést, hogy az üzemhez közel zöldségboltot nyissunk, mi megmondtuk, hogy egyenlőre erről nem lehet szó. íz egyik gyűlésen feallt egv idős bácsi - miután ott problémák vannak az utjavitassa 1 kapcsolatban - azt mondotta, kérem adjanak salakot és szerszámokat átdolgozni fopok társadalmi munkában, és ezt a felszólalást még követte több is. Vannak ilyen kezdeményezések, mozgalmak, de ezeket szervezetté kell ”fc ÖT1T1X A Radiátornál az emlitett utcát meg kell nézni, hogy az útjavítással kapcsolatban mit tudunk tenni, az emlitett formában tudunk-e segíteni. A A dolog lényege: amikor felhívtuk az elvtarsak figyelmét^erre. behívtuk az igazgató elvtársakat megmondtuk, hogy a kormanyhatarosat értelmében minden kommunistának magáévá kell tenni az apre- ^ munkát. Ebben a kerületben 7.5oo kommunistáról van szó, megfelelően kézbe kell tartani ezt a kérdést, én magáinkéin lathatok mindent. Az emberek egymásközt beszélnek ilyen kérdésekről, de az üzem vezetőinek mar nem mondják el, hanem ha kimegy a tanácstag annak fejéhez vágják, de az,elvtárs nem tud segíteni. Ez nemcsak a választás alatt munka, fennál ez a jövőben is. Deák elvtársnő javasolta az is, hogy November 7-re való felkeszur lést vegyük bele a tervbe, egyetértek vele, nem választhatjuk el. Javaslom a testület fogadja el a jelentést és a szóbeli kiegészi-Íí GS 1i # A politikai munkát fokozni kell a lakóterületen, a körzeti pártszervezetekben, valamint a sejt kommunistáin keresztül, elsősorban, és csak másodsorban az üzemi pártszervezetekben. Foglalkozunk a kerületben felmerüld apróbb kérdésekkel, amelyeket Deák elvtársnő felvetett. A politikai munkához feltétlen használjuk fel a kerületi Tanács javaslatait a sejtekkel kapcsolatban, mely feladatok tisztázva vannak. _ _ , , . , Vita volt itt arról, hogy az üzemi sajtóval rendelkező vállalatok kanosoládjanak be a választási munkába, ezt igy nem helyeslem, ezeknek a lapoknak megvan a feladatuk, nem csinálunk belőlük kerületi lapot. Egy dologra kötelezzük ezeket a sajtokat - állanak rá a politikai munkára ahol .ilyen van, Jillf^osgép ^kábelgyár, Kőbányái Sörgyár, Kőbányái Textil, stb. kötelezhetjük arra, hogy az üzem jelöltjeit, képviselőket ismertessenek, foglalkozzanak ténykedésükkel, valamint azokkal a kerületi tanácstag eIlditekkel, akik az üzemben dolgoznak vagy dolgoztak. Feltétlenül gondoskodni kell November 7, november 16-ára történő dekorálásokról, házak üzemek tisztaságáról. A kerületi Tanács közölje a házfelügyelőkkel, hogy a tisztaság érdekeben milyen feladatokat kell megoldaniok. , , , . * « ForuKÍl tlnfostag jelöltet és 8 4 képviselő jelöltünket. A szakszervezetben dolgozó kommunistákat kötelezzük álljanak ra Artanlcsinbeszélgetésre felkérjük és kötelezzük Tóth Lajos elvtársat, ezen vegyen részt a kerületi VB, es a Tanács VB. lég” szütebb vezetősége.Javaslom beszéljük itt a mi lo eves perspek-^ tivánkról, van nekünk kerületi perspektívánk is, tudunk beszelni az elmondott dolgokról, a felmerült problémákat biztosak vagyunk benne megtudjuk oldani. Itt van a Guttrn&n té, melybe minden évben néhány emberbelefullad, ezt a közeljövőben fel fogjuk tölteni. r n• -12-| L------*---_j