Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.15.a/3)

1987-11-17

g_goff.A.aIi^mus építésének sajátosságait. Több pártszervezetnél gondot okoz, hogy a közösségekért sokat tevő fiatal alkalmazotti területen dolgozik, igy felvételük az arányok tartása miatt több évig is elhúzódik. Ez eIkedvetlenedóshez, esetenként visszalépés­hez is vezet. ^ * ——QÁr * .3- kikerültek száma évről évre emelkedik. 1983. óta kizá­rással, kilépéssel, törléssel 1.117 fő került ki a pártból. Elhalálozott 662 fő. Arra törekedtünk, hogy a problémát nem eltú­lozva, de politikai súlyának megfelelően foglalkozzunk a kérdés­sel. Az elmúlt években a gazdasági élet nehézségei, az életszinvonal stagnálása, illetve egyes társadalmi csoportok körében történő visszaesése, a nemzetközi helyzet éleződése kihat a párttagság közérzetére is. Az uj értékrendek megjelenése, feszültségeket és nem ritkán ellenállást is kivált. A társadalom életében jelent­kező visszásságok, az ellenük való fellépés következetlenségei ir­ritálják a párttagságot. E körülmények közre játszanak a kikerü­lések számának növekedésében. Ide sorolható az i3, hogy a párt­­tagság egyrésze csak értelmileg és nem érzelmileg kötődik a párt­hoz . A kikerülések indokai rendkívül összetettek. A valódi indokok az esetek töobségében csak nehezen állapíthatók meg. A pártból való kikerülések döntő része az egyén életében bekövetkezett jelentő­sebb eseményekhez (pld. nyugdijbamenetel, munkahelyváltozás, stb.) kapcsolódik. Ebben szerepet játszik az is, hogy aki korábban is csak lazán kötődött a párthoz, az ilyen alkalmat használja fel arra, hogy megszüntesse párttagsági viszonyát. Az aktív dolgozó párttagok egyrésze munkahely változtatáskor nőm jelentkezik át uj pártszervezetébe, igy szünteti meg párttagsá­gát. Ezért a törlések egyrésze öntörlés. Elsősorban ez az indoka annak, hogy a törlések száma 1983-hoz viszonyítva szinte megdup­lázódott. Elgondolkodtató, hogy ugyanakkor jelentősen csökkent a kizárással kikerültek száma (41 főről 16 főre). A kilépők legnagyobb része, több mint 50 %-a betegségre hivat­kozik. Egyrészük valóban beteg, de elsősorban a nyugdíjba kerülő r n L-----—--------—«J

Next

/
Thumbnails
Contents