Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.15.a/3)

1986-09-30

A körzetek egy része ezelől még elzárkózik, illetve nem látja feladatait a gyakorlati megvalositasban. Kétségtelen, hogy a meglévő működési feltételek itt is befo­lyásolják a fejlődést, de a jelenleginél mindenképpen több alap­szervezetnél lennének kialakíthatók ifjosági közösségi forrnak. A segítség egyik módja kell, hogy legyen, hogy a patronáló üze­mek vegyenek részt a lakossággal való kapcsolat alakításában - segítsék a klubok működtetését - ezzel tartalmi kapcsolataikat is mélyítenék a körzetekkel (mint ahogyan van rá jó példa -FMV­Alapvetö segítség lehet az is, ha a Pataky Művelődési Központ éves anyagi kihatásait biztos, hogy egyedül nem tudja valla ni de lehetőségeit feltétlen szükséges felülvizsgálnia. A körzeteknek ehhez a munkához a X. kér. Tanács segítsége is szükséges - itt is fel kell tárni a támogatás lehetősegeit. ■liMm, nnndnlatot el kell mondanunk az üzemek és körzetek kap­­csolatárói. A körzeti alapszervezetek - tapasztalataik alapján - egyértelműen fogalmazták meg azt az igényt, hogy az üzemek jobban készít­sék fel párttagjaikat a körzeti munkára és adjanak tájékoztatást a párttagságot illetően. ^ ^ Ennek egyik módja lehetne, hogy a nyugdíjazásukat megelőzően egy-kót évvel - a lehetőségektől függően - leendő körzetükhöz kapcsolódó pártmegbizatást kapjanak - ez nemcsak a patronalassal megbízott üzemekre vonatkozik. Átjelentkezésre 1 év lett - előzetesen konzultálni a leendő körzeti alapszervezettel. Az üzemek és körzetek közötti kapcsolatok többségére jellemző az egyoldalúság. A tartalmi kapcsolatokat illetően a körzetek egy rétaze a kölcsönösséget igényelne. 1 ? 7 | L— r n- 5 -

Next

/
Thumbnails
Contents