Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.15.a/3)
1985-01-15
A politikai oktatás az utóbbi években tartalmában, szervezeti kereteiben változott. Uj témájú tanfolyamok bevezetésére került sor /pl. időszerű ideológiai kérdések/ és növekedett a továbbképzésben résztvevők aránya. Ez részben központi intézkedéseknek, részben a differenciáltabb szervezésnek az eredménye. A pártbizottságok és pártvezetőségek a politikai oktatás döntő részét képviselő /70 %/ tömegprcpaganda irányításában különös figyelmet fordítottak a szocialista életmód követelményeire, a példamutatás jelentőségére, bírálták a szocialista életfelfogástól, a szocialista erkölcstől idegen szemléletet és gyakorlatot . Jelentős hangsúlyt kapott a szocialista haza fiság, a proletárinternacionalizmus erősítése, a Szovjetunióiigz, a szocialista országokhoz, a nemzetközi kommunista mozgalomhoz fűződő kapcsolataink jelentősége._ Az ideológiai munkában az egyik fő feladatnak tekintettük a párt eszmei, politikai, cselekvési egységének erősítését, a pártdemokrácia■ a szocialista demokrácia fejlesztését. Jelentős helyet kaptak a nemzetközi politika kérdései, a két világrendszer szembenállásának, létének és harcának főbb tartalmi problémái, a békás egymás mellett é1és politikáj ának jelentősége a szocializmus építésében és a társadalmi haladásban. Kiemelt szerepet tölt be a politikai oktatásban a párt gazdaságpolitikája. a VI. ötéves terv, a gazdálkodás eredményei és az életkörülmények javítása közötti összefüggések bemutatása, az életszinvonal elért eredményei és megőrzésének feltételei, a munka szerinti elosztás, az erkölcsi-anyagi ösztönzés. Nagymértékű volt az érdeklődés a "Gazdaságpolitikai kérdések", A nemzetközi politika kérdései" és a "Társadalompolitikai kérdések" témák iránt, L ~_J r ~i 41