Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.15.a/3)

1984-12-18

- 5 -Nicaraguában 1979 nyarán a sandinista vezetés a meg­döntött Somoza-diktatúrát ól rendkívül szegény, elmaradott országot vett át. Ennek felszámolását kezdettől nehezítet­te az Egyesült Államok kifejezetten ellenséges magatartá­sa, az ország politikai és gazdasági elszigetelésére, a gon­dok fokozására irányuló lépések sorozata. Mivel Nicaragua amerikai nyomásra alig kap hitelt, gyakorlatilag fizetésképtelenné vált. Súlyos, évente több mint 100 millió dollárnak megfelelő veszteségeket okoznak az Egyesült Államok által támogatott ellenforradalmi erők akciói is. Mindezek következtében az országban akadozik a termelés, komoly ellátási gondok keletkeztek. Ilyen helyzetben került sor az elnök-, illetve par­lamenti választásokra. A sandinista vezetők messzemenő rugalmasságot tanú­sítottak a választások előkészítésében. Csupán a fegyveres ellenforradalmi erők képviselőinek indulásába nem egyeztek bele. Szinte példátlan lehetőséget biztosítottak a válasz­tások tisztaságának széleskörű nemzetközi ellenőrzésére is. Mindezt figyelembevéve a széleskörű részvétel, illet­ve a leadott szavazatok mintegy 70%-ának a megszerzése a sandinisták jelentős erkölcsi-politikai sikere. A válasz­tás a nemzetközi közvélemény előtt is legitimizálta a rend­szert. A sandinisták sikere ugyanakkor tovább ingerelte az Egyesült ÁXIanfokaTT------Az-“amerikai kampány célja nyilvánvalóan kettős: egy­részt az amerikai és a nemzetközi közvélemény előkészíté­sére, megdolgozására irányul, másrészt arra, hogy a fenye­getettség növelésével,az állandó katonai készenlét kikény­szerítésével tovább növelje Nicaragua gazdasági nehézségeit. Ez utóbbi célt támogatják egyes mérsékeltebb amerikai körök is, akik egy beláthatatlan következményekkel járó nyílt L-----------=J r n

Next

/
Thumbnails
Contents